Még az idén elkészülhet a csíkszeredai buszpályaudvar

Rendkívüli ülés keretében egészítette ki a buszpályaudvar kivitelezési költségvetését Csíkszereda önkormányzata hétfőn, amit az előre nem látható többletkiadások indokoltak. Mivel a munkálatok üteme kimozdult a holtpontról, a város a kivitelezővel december 11-ig meghosszabbította a határidőt, hisz ígéretet kaptak arra, hogy amennyiben az időjárási viszonyok nem lehetetlenítik el a munkavégzést, van esély a pályaudvar befejezésére.

A fenntartható mobilitási terv keretében tavaly májusban írta alá a csíkszeredai városháza a buszpályaudvar felújításáról szóló 11,43 millió lej értékű kivitelezési szerződést a Niliten Construcții Kft-vel. Ezt az összeget egészítette ki 2,5 millió lejjel és hagyta jóvá az önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén. Mivel a kiegészítés összege meghaladja a beruházás értékének a 15 százalékát, szükség van az országos adóhatóság (ANAF) jóváhagyására, amit remélhetőleg hamarosan megkapnak.

Fotó: László F. Csaba

Bors Béla alpolgármester elmondta: úgy tűnik, hogy a városháza figyelmeztetése a kivitelező felé hatásos volt, mert a cég teljes gőzzel dolgozik jelen pillanatban a helyszínen és ígérete szerint, ha az időjárás nem szól közbe, be is tudja fejezni a munkát december 11-ig – erre megvan a halvány remény –, ezért a szerződésben foglalt határidőt is meghosszabbították az említett időpontig.

Az időponthosszabbításra immáron másodjára került sor. Mint arról korábban beszámoltunk, első körben a szerződés október 16-i lejártát követően november 24-ig adott haladékot a városvezetés a kivitelezőnek a munkálatok elvégzésére, de most, hogy van esély befejezni még az idén a buszpályaudvart, december 11-ig még hosszabbítottak a határidőn.

A jó hírek ellenére nem dőlünk hátra, a most megszavazott összegből több, biztonsági szempontból fontos munkát végeznek el, többi között a buszbejártot szélesítik meg, ugyanis 23 autóbuszról van szó, akik zökkenőmentesen kell ki- és bejárjanak a pályaudvarra. Emellett az elavult fűtésrendszert – ami az elmúlt öt évben rendkívül leromlott – is felújítják, valamint a létesítmény körbekerítését is biztonságosan kell kialakítani – fogalmazott az elöljáró. Nyomatékosította: ez volt az utolsó költségmódosítás, mert több már nem lesz.

Kérdésre válaszolva Bors Béla elmondta: a sürgősségi bizottság eldöntötte és elfogadta, hogy az ideiglenes buszállomásnál (a barkácsáruházzal szemben) melegedőpontot hoznak létre a téli időszakra, fűtött konténert fognak kihelyezni az elkövetkező időszakban a helyszínen, erre az utasítást már kiadták a városi tömegközlekedést felügyelő Csíki Trans Kft-nek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?