Belevágtak a könyvtárfelújításba

Elkezdték felállítani az állványokat a nagyváradi Gheorghe Șincai megyei könyvtárban, amelyet az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) révén korszerűsítenek.

A Bihar megyei tanács hétfői tájékoztatása alapján a főbejáratot már lezárták, ott kezdték el ugyanis a belvárosi épület átépítését. A munkálatok idejére viszont nem zárják be a könyvtárat, hanem a Peca-part irányából, egy mellékbejáratot nyitnak meg a látogatók előtt. Az órarend is változatlan marad, mint ahogyan a gyermekfoglalkozásokat is a hagyományos menetrend szerint szervezik. Csupán a könyvtár ügyvezetése költözött el ideiglenesen a Kolozsvári úton található román-magyar kulturális központba.

Fotó: Bihar megyei önkormányzat

Arról már beszámoltunk, hogy a kivitelezésre vonatkozó szerződést február végén írták alá a közbeszerzési eljáráson győztes Construcții Bihor vállalattal, amelynek egy év áll a rendelkezésére, hogy a 10 millió lej összértékű beruházást megvalósítsa.

Az önkormányzat közleménye ismét emlékeztetett, hogy a felújítás során két jól elkülönített részre osztják majd a létesítményt. Az egyikben tárolják majd a könyveket, és ott lesznek az irodák is, míg a másik teljesen nyitott lesz a látogatók számára. Az épület jelenlegi belső elrendezését teljesen újra gondolták. A földszinten egy kávézó és kültéri terasz kap helyet, az első emeletre vezető lépcső mentén pedig anfiteátrumot alakítanak ki. Külön teret rendeznek be a gyermekek számára, a hagyományos olvasószobák és a konferenciaterem mellett pedig médiatéka és hangstúdió is lesz.

A könyvtárat digitalizálják is, de a projekt ezen részére majd csak később írják ki a közbeszerzési eljárást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?