Legkésőbb jövő évtől működőképes lesz Nagyvárad intermodális központja

Hivatalosan is átadták csütörtökön Nagyvárad intermodális központját; azt a szállítmányozási csomópontot, amelyik összeköttetést teremt a közúti és a vasúti áruszállítás között, ezért a helyi önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a város gazdasági fejlődése szempontjából.

De, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban? „Vagy ide érkeznek vonaton az árukonténerek és itt átrakják teherautókra, vagy pedig a teherautók futnak be ide, hogy vonatra rakják a szállítmány. Ez a csomópont segíteni fogja a helyi üzleti szférát” – magyarázta Florin Birta, Nagyvárad polgármestere. A sajtótájékoztatón felidézte, hogy a 15 millió euró összértékű beruházásból 5 millió euró volt az önkormányzat önrésze, a többi 10 millió eurót a szállításügyi minisztériumon keresztül kapták uniós támogatásból. Ennek viszont az volt a feltétele, hogy az elmúlt év végig el kellett készülnie. A kivitelezőnek ezt sikerült megvalósítania, mivel az egy év helyett hat hónap alatt kiépítette. Mint azt Birta magyarázta: a telek, amelyre felépítették a pénzügyminisztériumé volt, a hosszadalmas ügyintézés nyomán csak tavaly májusban kapták meg, hogy az intermodális központnál elkezdődhessen az építkezés.

Fotó: Nagyváradi önkormányzat/drónfelvétel/képenyőmentés

Ahogyan arról már beszámoltunk, a nagyváradi fejlesztésekért felelős ügynökség, az ADLO már megkötötte a szerződést a központ üzemeltetésére vonatkozóan a pályázaton nyertes cégtársulással, amelyik majd fel is szereli azt a szükséges eszközökkel. Birta megjegyezte, hogy a megvalósítási tervben eredetileg négy vasúti sín szerepelt, de mivel egy hatósági szerv székhelye található a szomszédságban, előbb azt el kell onnan költöztetniük. Május végére készül el a megvalósíthatósági terve annak az épületnek, amelyet majd az 1-es ipari parkban építenek fel új székhelyként és utólag majd a másik két sínvonalat is megépíttetik az intermodális központ számára.

A központ egyébként leghamarabb ősszel, de legkésőbb jövő év januárjától lesz működőképes – mondta a polgármester. Jelenleg azon dolgoznak, hogy rácsatlakoztassák az országos vasúti hálózatra, miközben a kolozsvári közlekedésfelügyelet az engedélyeztetési eljárást végzi. Birta kiemelte azt is, hogy összekötik majd az autópályával is.

Marcel Boloș szerint országos szinten Nagyvárad továbbra is követendő példa az infrastrukturális fejlesztések terén. Az intermodális központ mellett az úthálózat kiépítése és az ipari parkok mind a város és a térség gazdasági fejlesztését szolgálják. A pénzügyminiszter elmondása alapján az ilyen összeköttetésekben óriási a gazdasági lehetőség, Románia kormányának pedig érdekében áll az iparfejlesztés, a termelés támogatása. Erre vonatkozóan közvitára bocsátották azokat a tervezeteket, amelyek mentén jelentős összegű állami támogatásra lehet majd pályázni úgy a termeléshez, mint a nyersanyagok kiaknázásához. Kiemelte azt is, hogy a helyi és regionális fejlesztési projektekre rekordnagyságú 11 milliárd eurós költségvetésük van, ugyanakkor reményei szerint a nagyváradiak folytatják majd az uniós alapok lehívásában az eddigi trendet, mert továbbra is jelentős összegek állnak az észak-nyugati régió rendelkezésére, hogy kedvező fejlesztési perspektívát kínáljanak a helyi közösségek számára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?