Aláírták a finanszírozási szerződést Élesd körgyűrűjéhez

Az úton már dolgoznak, a finanszírozási szerződést viszont csak a héten írták alá Élesd körgyűrűjének kivitelezéséhez. Az eddigi kifizetéseket a szállításügyi minisztérium költségvetéséből biztosították.

A körgyűrű – amely kapcsán a helyiek pereskedtek is a kisajátítások miatt – megépítéséhez közel 121 millió lejre pályáztak. Ebből 85 százalék a vissza nem térítendő támogatás, a tizenöt százalék önrészt a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) biztosítja.

Fotó: Bihar Megye Tanácsa

Ilie Bolojan, Bihar megye tanácsának elnöke rámutatott arra, hogy a munkalatokat eddig a szállításügyi minisztérium büdzséjéből fizették. „A kivitelezőnek kifizetett összegeket most az uniós támogatásból visszakapjuk, a többit már egyenesen a nagy infrastrukturális beruházások programján (POIM) keresztül fizetjük” – mondta.

Az önkormányzat emlékeztet arra, hogy a Bihar megyei kisváros körgyűrűjét tavaly augusztusban kezdték el építeni. Pénteken már a kopóréteget öntötték a Tinód (Tinăud) és Sólyomkőpestes (Peștiș) közötti szakaszon, így ott jövő héten be is fejeződnek a munkálatok. Az 5,8 kilométeres aszfaltcsíktól azt remélik, hogy megkönnyíti majd a forgalmat az 1-es országút ezen részén.

Azt is bejelentették, hogy jövő héten írják alá az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út műszaki tervének elkészítéséhez a finanszírozási szerződést, és őszig Belényes és Szentmárton körgyűrűjének megépítésére is megkötik a támogatási megállapodást. Ezeken a projekteken mind a CNAIR-ral közösen dolgoznak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?