Uniós támogatást kérnek a volt nagyváradi pénzügyi palota felújításához

Uniós támogatásért nyújtott be kérelmet pénteken a Bihar megyei tanács, annak érdekében, hogy leendő székhelye, a volt nagyváradi pénzügyi palota önköltségen elkezdett felújítását megtérítsék.

Tavasszal már javában dolgoztak az épület felújításán | Fotó: Bihar Megyei Tanács

Mint beszámoltunk róla, a patinás belvárosi épület tatarozását tavaly kezdték el. Azóta már megerősítették az épület szerkezetét, ugyanakkor az elektromos vezetékek teljes cseréje, a szigetelés, a fűtési hálózat és persze az homlokzat felújítása is a projekt része, mint ahogyan a belső tereket is átalakítják annak érdekében, hogy az megfeleljen az önkormányzati tevékenységnek.

A tanács pénteki közleménye alapján a 48 millió lej összeköltségű beruházásból 23,1 millió lejt tudnak elszámolni az észak-nyugati regionális program keretében. A program az energiahatékonyságot célozza.

Ha minden a tervek szerint megy majd, akkor a palota külső-belső felújítását 2024-ig fejezik be, és a megyei önkormányzat 2025-ben átköltözhet oda.

Fotó: Bihar Megyei Tanács

Emlékezetes, hogy a Fő utca 35. szám alatt található, egykor impozáns és elegáns, közel 5 400 négyzetméteres ingatlan roppant leromlott állapotban volt, amikor a tatarozást elkezdték. A váradiak csak poliklinikaként emlegették, mivel a szocializmus éveiben járóbeteg-rendelő működött ott. Azt követően éveken át elhagyatottan állt. Az ingatlanért hosszú időn át pereskedett a megyei önkormányzat és a katolikus egyház, utóbbi előbb visszakapta, majd elvesztette azt. A neobarokk stílusú műemléképületet ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte a Betegápoló Irgalmas Rend felkérésére, mely a magyar államnak adta bérbe. Az építkezés 1899-ben kezdődött, az épültet, melynek a kivitelezője is ifj. Rimanóczy Kálmán volt, 1900-ban adták át.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?