banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Újratervezéssel válaszol Bihar Megye Tanácsa a bírósági döntésre

Újratervezik a nagyváradi metropoliszövezet körgyűrűjét azt követően, a kolozsvári táblabíróság érvénytelenítette Bihar Megye Tanácsának határozatait a beruházás megvalósíthatóságára és a műszaki-gazdasági mutatóira vonatkozóan.

Fotó: Bihar megyei önkormányzat

Emlékezetes, hogy az önkormányzat által uniós támogatással tervezett, összesen 17 kilométeres terelőút projektjét az alkeréiek (Cheriu) a területeik kisajátítása miatt támadták meg a bíróságon, az ügyben pedig tavaly decemberben hozott jogerős döntést a kolozsvári táblabíróság.

A Bihar megyei tanács kedden közleményben tájékoztatott arról, hogy tudomásul vették az ítéletet, mint ahogyan annak indoklását is. Közölték, hogy a bíróság szerint új körgyűrű kerülőút kategóriába tartozik, a műszaki terve viszont nem tartja be az azt szabályozó kormányrendelet előírásait. Nem készült a forgalomra vonatkozóan tanulmány, továbbá hiányzik a kiválasztott nyomvonal megindoklása is. Ezen túlmenően az útvonal hibásan négyes technikai besorolást kapott hármas típusú helyett.

Ilie Bolojan, a Bihar megyei tanács elnöke azt mondta, hogy a hét végéig tartanak egy műszaki megbeszélést, hogy eldöntsék, hogyan folytassák az építkezést úgy, hogy a bírósági határozatnak is eleget tegyenek. „Elviekben újra kell tervezzük a metropoliszövezet körgyűrűjét. Annak országos technikai besorolása kell legyen, tehát a jelenlegi 8 méter szélesség helyett legalább 8,5 méter széles kell legyen. A viaduktok és a hidak megfelelnek a normatíváknak. A munkálatok folytatódnak a két viaduktnál, ugyanakkor ellenőriznünk kell, hogy a jelenlegi nyomvonal megfelel-e egy hármas típusú út jellegzetességeinek” – magyarázta Bolojan.

A több mint 70 millió lej értékű beruházás költségeinek 80 százalékát az Anghel Saligny program révén finanszírozzák, 20 százalékot Nagyvárad Polgármesteri Hivatala és a Bihar Megyei Tanács biztosít.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?