banner_1YkOLHCC_CA most-van-itt-az-ido 970x250.png
banner_kTef5tIq_CA most-van-itt-az-ido 728x90.png
banner_kIoChhkY_CA most-van-itt-az-ido 300x250.png

Elhárult az utolsó akadály a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út kivitelezése elől

Megjelent a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út megépítéséhez szükséges utolsó kormányhatározat a Hivatalos Közlönyben, ezért januárban kiírhatják a közbeszerzési eljárást a 120 kilométeres aszfaltcsík kivitelezésére.

Fotó: Bihar Megye Tanácsa

A mintegy 2,6 milliárd eurós beruházás megvalósulásához szükséges telekkisajátításokra vonatkozó kormányhatározatot az idei esztendő utolsó kormányülésén hagyták jóvá, másnap pedig már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben. Ez azt jelenti, hogy a műszaki terv már minden szükséges engedélyt megkapott, így harminc napon belül kibocsátják a kisajátításokra vonatkozó döntéseket, hogy utána az építkezési engedélyt is megkapja az útépítés – ecsetelte Ilie Bolojan, a Bihar megyei tanács elnöke a Bihoreanulnak. Ismeretes ugyanis, hogy a projektet Nagyvárad és Arad polgármesteri hivatalaival, valamint az Arad megyei önkormányzattal közösen vállalták fel.

A régóta tervezett útépítés elkezdéséhez ugyancsak jövő év januárjában egyeztetnek majd a közúti infrastruktúráért felelős vállalattal (CNAIR), hogy kiírhassák a közbeszerzési eljárást a kivitelező kiválasztásához. „Akkor dől majd el, hogy a CNAIR, vagy a négy helyi önkormányzat írja-e ki a tendert” – mondta Bolojan, aki arra számít, hogy a tenderkiírás január második felében megtörténik majd.

Mint arról már beszámoltunk: ez az eddigi legnagyobb beruházás, amit helyi önkormányzatok vettek át a szállításügyi minisztériumtól. A Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út kivitelezésére két évet szánnak majd. Bihar és Arad megyében egyaránt hat közlekedési csomóponttal fog kapcsolódni az úthálózathoz. A kivitelezést három szakaszra osztották (Nagyvárad–Nagyszalonta, Nagyszalonta–Kisjenő, Kisjenő–Arad), amelyek megépítésére külön-külön lehet majd pályázni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?