Tamás Sándor: „Együtt egy Zöld Háromszékért!” (X)

Közel ezer önkéntes, számos intézmény és civil szervezet mozdult meg május 29-én Kovászna Megye Tanácsa és a háromszéki fiatalok felhívására, hogy együtt takarítsák ki a Feketeügy kézdiszéki szakaszát és a folyó mellékágait. Végül az időjárás is a kezdeményezés mellé állt, többnyire napsütésben dolgoztak a szemétgyűjtők. Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét kérdeztük.

Mi a hosszú távú célja a kezdeményezésnek?

Azt szeretnénk, hogy Háromszék legyen az ország legtisztább megyéje, mind környezeti szempontból, mind a levegő minősége szempontjából. Ezen az akciónkon pedig egyértelművé vált, hogy ezzel az elképzeléssel nem vagyunk egyedül, sokan tartják fontosnak a környezet tisztaságát, és ezért tenni is hajlandóak.

Tiszta Kézdiszéket jelszóval fiatalok kezdeményezték az összehangolt takarítási akciót

Pénteken bizonytalanok voltunk az esős időjárás miatt, ehhez képest szombaton a Jóisten is mellénk állt, kisütött a nap és a hétszáz önkéntes helyett ezren indultunk kilenc háromszéki és egy Hargita megyei községben, valamint Kézdivásárhelyen a patakok és a Feketügy partjaira, hogy összeszedjük a szemetet. Jó volt látni, hogy nemcsak fiatalok, hanem idősebbek, egész családok mozdultak meg, szántak időt erre a kezdeményezésre.

Mennyi szemét gyűlt össze?

Hatezer zsákot osztottunk ki, ezek mind megteltek, és bizony a PET-palackok, sörösdobozok, építkezési törmelékek mellett kanapét, elromlott hűtőszekrényt is találtak a martra kidobva. Ezeket is összeszedtük, és mindent a lécfalvi lerakóba vittek. Köszönet jár ezért a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesületnek és partnereinek: a felelősségátvállalási szervezeteknek (OIREP), a Tega RT-nek, a GospCom Kft-nek és az ECO Bihornak.

Nemcsak civilek, hanem számos intézmény is aktívan kivette részét, a tűzoltóság, csendőrség, helyi rendőrség, Vöröskereszt munkatársai, képviselői is jelen voltak

Ezúton is felhívjuk a lakók figyelmét, rendszeresen zajlik lomtalanítás Háromszéken, városokban és falvakon egyaránt, az ilyen típusú hulladékot begyűjtik, elszállítják, nem érdemes kivinni a természetbe. 

Többször hangsúlyozta, hogy ez csak az első lépés. Mi következik?

Korábban már használtuk a Tiszta környezet – gazdag vidék szlogent, ez a megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer jelszava, meggyőződésünk, hogy ez a jövő. Ugyanakkor a sikeres szakmai építkezés után – Kovászna megye országosan első helyen szerepel a szelektív hulladékgyűjtés terén – most közösségi, társadalmi összefogást szorgalmazunk, hiszen környezetünk tisztán tartása közös felelősség.Bíznak benne, hogy nemcsak kitakarítani tudják, hanem megtartani is a tisztaságot

Azon a hétvégén egyébként nemcsak Kézdiszék mozdult meg, hanem Sepsiszentgyörgyön és Zágonban is takarítottak, és örömmel mondom, hogy egyre több településen van hagyománya a tavaszi nagytakarításoknak. Ami minket illet, ősszel a Feketeügy sepsiszéki szakszának kitakarítását tervezzük, az is összehangolt akció lesz, a sepsiszéki önkormányzatok, civil és ifjúsági szervezetekkel közösen fogunk nagytakarítást szervezni. Együtt egy Zöld Háromszékért!

Kapcsolódók

Kimaradt?