Környezetkímélő hulladékgyűjtő hajót vetettek be Brassó megyében

Szombaton, a környezetvédelmi világnapon bocsátották vízre Brassó megyében, a Tatrang folyó szecselevárosi gátjánál Európa első, százalékban környezetkímélő hajóját, amelyet a hulladék összegyűjtésére használnak majd. Az eseményen jelen volt Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter és Barabás László, a Román Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

A hajót, amely egyedülálló abban a tekintetben, hogy akkumulátorait fotovoltaikus panelek táplálják, egy romániai mérnökcsapat tervezte és építette, és az Act for Tomorrow Egyesület által a környezetvédelmi tárcával partnerségben elindított, a Természetes vizeink védelmében elnevezésű program keretében használják első alkalommal.

Fotók: Környezetvédelmi Minisztérium – Facebook

Tánczos Barna miniszter felszólította a lakosságot a felelős hulladékkezelésre, és rámutatott, a kényszerítő intézkedések helyett a felelős magatartás tudatosítása az igazán fontos. A miniszter szerint minden egyes nap a környezetvédelem napja kellene hogy legyen, az embereknek úgy kell élniük mindennapjaikat, hogy tudatosan tegyenek a környezet és a természet érdekében.

Andrei Coşuleanu, az Act for Tomorrow Egyesület képviselője pedig elmondta, a hajó teljes egészében környezetbarát, és nagy előnye, hogy azokon a tavakon is használni lehet a hulladékok begyűjtésére, ahol a motoros csónakok használata tilos.

Barabás László, a Román Vízügyi Igazgatóság vezetője arról számolt be, hogy jelentős összegekbe kerül a hulladékok összegyűjtése az ország természetes vizeiből, illetve azok elszállítása, raktározása és újrahasznosítása, főleg, mert óriási mennyiségű szemétről van szó. Hozzátette, az elmúlt három hónapban több mint 2000 ellenőrzést végeztek az igazgatóság alkalmazottai az ország tavain és folyóin, és több mint 300 000 lej értékben róttak ki bírságokat.

Az Ebisu nevű hajót év végéig még legalább nyolc esetben szeretnék bevetni a hulladékok begyűjtésére az ország több más folyóján és taván. A vízi jármű akkumulátorai egy töltéssel hat óráig működnek, amely idő alatt a hajó akár 350 kilogramm hulladékot is képes összegyűjteni és szétválogatni. Az Act for Tomorrow Egyesület képviselői szerint a hajó 95 000 eurós beruházással készült el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?