Öt év után ismét szerveltávolító műtétet hajtottak végre Csíkszeredában

Egy klinikai halál állapotába került negyvenéves csíkdelnei férfi szerveit távolították el csütörtökön reggel a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. A férfi tragikus halálával, de a családtagjainak hála három másik ember életét mentik meg – tájékoztatott nem sokkal a csütörtöki műtét után a kórház vezetősége.

Dr. Adrian Dobrică mellkassebész, a szerveltávolítási műtét koordinátora közölte, hogy a donor négy nappal korábban saját kezűleg próbált véget vetni az életének, a mentők kisiettek a helyszínre, ahol újraélesztették, majd elszállították a megyei kórház sürgősségi osztályára, de ott ismét újra kellett éleszteni. Állapota válságos volt, intenzív osztályra került, ahol szerda reggel megállapították az agyhalál tényét.

A kórház ekkor vette fel a kapcsolatot a családdal, hogy beleegyeznek-e a szerveltávolításba, illetve abba, hogy az egészséges szerveket más, még menthető betegek szervezetébe ültessék be. A férfi édesanyja megadta az engedélyt, a csíkszeredai kórház pedig kapcsolatba lépett a szervátültető központokkal.

Csütörtök délelőtt a bukaresti Fundeni Klinika csapata eltávolította a májat, a Kolozsvári Urológiai és Vesetranszplantációs Klinikai Intézet munkatársai a veséket, a Bukaresti Szemészeti Klinika orvoscsapata a szaruhártyákat, a Bukaresti Colentina Klinika munkatársai pedig az inakat és őssejteket. A rendkívül kockázatos és összetett műtét körülbelül 8-tól 13 óráig tartott, és ezekkel a szervekkel három másik ember életét mentik meg. Dr. Adrian Dobrică kiemelte, hogy a donor szervei egészségesek voltak, ugyanis a férfi nem volt dohányos és nem fogyasztott alkoholt sem.

Dr. Bartha István, dr. Ardian Dobrică és dr. Konrád Judit tájékoztatták a helyi sajtót | A szerző felvétele

Az orvos azt is elmondta, hogy az utolsó szerveltávolító beavatkozást 2017 novemberében hajtották végre Csíkszeredában, azóta vagy nem volt erre alkalmas beteg, vagy a családok nem egyeztek bele a műtétbe. Hozzátette, hogy a hosszadalmas időkihagyásra a kétévnyi járványidőszak is magyarázatot ad. Abban az időszakban ugyanis jelentősen megcsappant a donorok száma.

Dr. Bartha István intenzív terápiás szakorvos, Key Donation Person (KDP), aki a szervátültetéssel foglalkozó központtal is tartja a kapcsolatot, kifejtette, hogy az általa vezetett osztály munkatársainak feladata volt megállapítani, hogy a beteg alkalmas donornak, és miután megszületett a döntés a szerveltávolításról, nekik kellett megfelelő állapotban, tulajdonképpen életben tartaniuk a beteget, hogy a szervei átültethetők legyenek.

Dr. Konrád Judit kórházmenedzser köszönetét fejezte ki a donor családjának, és nyomatékosította, hogy ezt azért fontos megtennie, mert egy ilyen döntést rendkívül nehéz lelki teher meghozni. A családtagok azonban úgy látták, hogy a szervátültetésnek köszönhetően szerettük a szervei által más emberekben élhet részben tovább. Az igazgató a csíkszeredai kórház sebészeti és intenzív terápiás osztály munkatársainak is köszönetet mondott, hiszen a közreműködésük nélkül nem lehetett volna sikeres a műtét.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 0754/800–808-as telefonszámot, vagy írjon a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre.

(Címlapkép: Pixabay)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?