Önkéntesek nélkül nem lennének hatékonyak a hegyimentők
Önkéntesek nélkül nehézkesen működnének egyes intézmények és civil szervezetek, így a hegyimentő-szolgálat is. Azok, akik a hegyimentők munkáját segítik, ingyenes képzésben részesülnek, és amennyiben van ilyen irányú érdekeltségük, közülük kerülnek ki a jövendőbeli alkalmazott hegyimentők is.
Az önkéntesek nemzetközi napját (december 5.) az Egyesült Nemzetek Szervezete kezdeményezte. Ezen az emléknapon azokat a személyeket emelik ki, akik önkéntesen (anyagi ellenszolgáltatás nélkül) különféle, mások számára hasznos tevékenységben vesznek részt.
„Országos szinten mindössze 320 alkalmazott hegyimentő van, Maros megyében például 12 alkalmazott munkáját 42 önkéntes segíti. Az önkéntesek nélkül nem tudnánk ellátni a feladatainkat” – nyilatkozta a Maszolnak Kovács Róbert, a Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat vezetője. A hétvégi szolgálatok, jelzésfestések, sportesemények biztosítása, vagy a balesetek kezelése mind elképzelhetetlenek lenne az önkéntesek nélkül.
Kovács Róbert elmondta, az önkénteseknek komoly képzéseken kell résztvenniük. Kétféle önkéntest különböztetnek meg: a kezdőket és a haladókat. A kezdők az alapképzést követően segítenek az útjelzések karbantartásában, információadásban és a felszerelés szállításában, de az éles bevetéseken még nem vehetnek részt. A haladó önkéntesek azonban már elvégzik az országos hegyimentő iskolát, és teljes jogú, hitelesített hegyimentőkké válnak.
Kompromisszumos jutalmazás
Az önkéntesmunka alapvetően fizetés nélküli, de a megyei tanácsok egy kis összeget biztosítanak számukra, 24 órás szolgálatért 100 lej jár. Emellett az önkénteseket a szolgálat ingyen képezi, és az atesztációt követően teljes felszerelést kapnak. „Ez egy kicsit olyan, mint egy katonai szolgálat. Az önkéntesek komoly feladatokat kapnak, amelyeket törvény szabályoz, és az akciók során felelősséggel tartoznak” – mondta Maros Megyei Hegyimentőszolgálat vezetője
Az önkéntesekből lesznek az alkalmazottak
A szolgálat szinte kizárólag az önkéntesek közül választja ki új alkalmazottait. „Jelenleg minden alkalmazottunk önkéntesként kezdte. A jelentkezők először négy féléves programon vesznek részt, amely során rendszeresen vizsgákat tesznek. Csak azok juthatnak tovább, akik ezeket a vizsgákat sikeresen teljesítik” – tette hozzá.
Az önkénteseknek tapasztalt túrázóknak kell lenniük, ismerniük kell a sziklamászást és tudniuk kell sízni. A 16 éven felüliek számára két program indul évente: a téli novemberben, a nyári májusban. A jelentkezők szigorú képzési és vizsgaprogramon vesznek részt – közölte Kovács Róbert.
(Kapcsolódó tartalom: Kovács Róbert, a Maros Megyei Hegyimentőszolgálat vezetője)