A 2005-ben alakult Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat idén lesz 15 éves. Erdély legjei sorozatunkban Kovács Zoltán Róbert alapítóval beszélgettünk a hegyimentők mindennapi életéről és mindenről, amit tudni kell ebben a szakmában. (Videó: Lepedus-Sisko Péter/Varró-Bodoczi Zoltán)

A hegyimentők élete elképzeléseinktől eltérően nem úgy zajlik, hogy egész nap várnak valamilyen életmentő beavatkozást igénylő eseményre, a legfőbb feladatuk a balesetek megelőzése. Eddig Maros  megyében több mint 40 turisztikai útvonalat tettek rendbe, ez több mint 700 kilométert jelent – tudtuk meg Kovács Zoltán Róberttől. Ezeket folyamatosan ellenőrizni kell, ha esetleg fakidőlés van. Ezen kívül a nehéz terepeken zajló összes sportesemény ők biztosítják. És nem utolsó sorban az adminisztrációs részt is ők maguk végzik el, ők a sofőrök, a raktárosok és a takarítók egy személyben. Ahogy Kovács Róbert fogalmazott: univerzális katonák.  

Az emberek verbuválása a hegyimentő szolgálathoz 15 évvel ezelőtt kezdődött, de még most is tart. Rengetegen vannak ott a kezdetek óta, és nagyon sok önkéntes is csatlakozott idővel a csapathoz, így most tíz alkalmazottal és több mint harminc önkéntessel dolgoznak együtt. A legtöbben önkéntes szakorvosok, edzők vagy tanárok. Aki pedig hegyimentőnek akar tanulni, annak egy két éves programra kell beiratkoznia.

Ez a két év önkéntességet jelent egy megyei szolgálatnál, ahol mindent meg kell tanulni, az elsősegély-nyújtást, a kommunikációt, majd a két év letelte után egy vizsga következik. Ha az sikerül, a jelentkezőt elküldik az Országos Hegyimentő Iskolába a Bucegi- vagy a Fogarasi-havasokba. Ott két nyári és két téli vizsgát kell letennie, ekkor válik igazi hegyimentővé. Aki pedig önkéntesnek jelentkezne, az tudja, hogy havonta kötelező legalább egy akción részt  kell vennie,  emellett pedig előzetes tudása kell hogy legyen: terepen járás, síelés, elsősegélynyújtás. És persze nekik is le kell tenniük számos vizsgát.  

Kérdésünkre, hogy melyek azok a szabályok, amelyeket általában nem tartanak be az emberek, és ezzel veszélybe sodorják magukat, Kovács Zoltán Róbert elmondta: a legveszélyesebb az információ hiánya. Sokszor ugyanis olyan szakaszokon indulnak el a túrázni vágyók, ami nem az ő tudásuknak megfelelő, vagy nem visznek alkalmas felszerelést, például tornacipőben indulnak el egy keményebb terepre. Ezen kívül a meteorológiai előrejelzéseket sem veszik mindig figyelembe, pedig ez a tényező a hegyekben létfontosságú. „Mindig nézzük meg az időjárást, és inkább halasszuk a túrát, ha rossz, mert a hegy megvár. Ha nem most, a következő hétvégén” – hangsúlyozta Kovács Róbert.  

A 15 év legérdekesebb eseményeit is összegeztük a hegyimentővel, aki elmesélte, hogy a másfél évtized alatt változatos akciókban volt részük, levezettek két szülést a hegyen, volt medvetámadás és vízi mentés egyaránt. A hegyimentő akciók nagyon komplexek, több órásak, és életek múlhatnak akár néhány percen. Szerencsére azonban most már Romániában is vannak felszerelt mentőhelikopterek, amelyek segítik a hegyimentők munkáját – magyarázta. 

Ha pedig még nem érkezett meg a mentőszolgálat, de ott vagyunk a hegyen a sebesülttel, Kovács Zoltán Róbert szerint az első és legfontosabb, hogy ne essünk pánikba, mivel akkor az alapinformációkat sem tudjuk közölni a mentőcsapatokkal. Mindig meg kell nyugtatni a sérült személyt, és ma már telefonon is tudnak utasításokat adni, hogy mit tegyünk egy adott helyzetben. Medvetámadás vagy nyílt törés esetében nagyon fontos, hogy sérülttel tartózódó személy a mentőcsapatok érkezése előtt elkezdje az elsősegély-nyújtást. Emellett fontos, hogy megnyugtassuk a sérültet, beszélgessünk vele.

És hogy mindennek ellenére miért is jó hegyimentőnek lenni? Kovács Zoltán Róbert szerint ez egy életforma, nem úgy tekintenek erre, mint egy munkahelyre. Van egy olyan mondás a hegyimentők között, hogy aki megment egy életet, az egész világot menti meg, és ez motiválja őket a nehéz helyzetekben.