Nyitott Zsinagógák Éjszakája Nagyváradon

Nagyvárad is csatlakozik a Nyitott Zsinagógák Éjszakája országos rendezvénysorozathoz, amely alkalomból a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány (Oradea Heritage) által látogatható műemléképületként működtetett zsinagógákba várják az érdeklődőket október 19-én.

Aznap 14 és 22 óra között tart majd nyitva a Cion Neológ Zsinagóga és az Aachvas Rein Ortodox Zsinagóga. Mindkét helyszínen ingyenes lesz a belépés, és külön programokkal is készülnek az eseményre, tájékoztatott az alapítvány.

A nagyváradi neológ zsinagóga | Fotó: Oradea Heritage

Szerveznek két zsinagógakörútat. Az első 16 órakor, a neológ zsinagógától indul, és az Ullman-palota kerül majd fókuszba, míg a második körút, az ortodox nagyzsinagógára összpontosít. Az 19.30 órakor indul a neológ zsinagógától és az ortodox zsinagógánál ér véget. Ott amúgy 20.30 órától a nagyváradi egyetem fuvola szakos hallgatóinak koncertje várja a látogatókat.

A neológ zsinagógában ugyanakkor 18 órakor interaktív kiállítást nyitnak A judaizmus kisenciklopédiája címmel, majd 18.30 órától A nagyváradi zsidó temetők európai kontextusban címmel tart előadást Hausmann Cecília.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?