Közeleg az államalapítás ünnepe: három napon át ünnepel majd Nagyvárad magyarsága

Az augusztus 20-án, a nemzeti ünnep alkalmából szervezett nagyváradi programsorozatról tartott sajtótájékoztatást csütörtök délben Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvezető elnöke és Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó.

A Szent László téren már augusztus 19-én (szombaton) kezdetét veszi a helyi termelők vására – az Érmelléki Gazdák Egyesületének szervezésében –, amely 13 órától a kézműves vásárral is kiegészül, s amely vasárnap (augusztus 20-án) és hétfőn (augusztus 21-én) is várja majd az érdeklődőket. „Színes felhozatalra számíthatnak a nagyváradiak és a hozzánk ellátogatók, hiszen mintegy 70 standdal készülnek a termelők és a kézművesek” – mondta Csomortányi István, aki hozzátette: szombaton gyermekprogramokkal – kézműves foglalkozásokkal és gyermekkoncerttel – is készülnek, így a Szent László téren családi napra is számítani lehet.

Fotó: EMSZ

Vasárnap (augusztus 20-án) szintén a Szent László tér ad helyet a vásárnak és a 14 óráig tartó gyermekfoglalkozásoknak, a Szigligeti Színházban pedig 17 órától a délvidéki Udvari Kamaraszínház produkciója lesz látható, amikor is az Anjou – A liliom útvesztői című produkciót mutatják be. Az előadáson való részvétel előzetesen igényelt, ingyenes meghívók beszerzését követően lehetséges, amelyeket augusztus 14-től, munkanapokon 10 és 14 óra között lehet igényelni az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi irodájában, a Kálvin János utca 1. szám alatt. A színházi produkciót követően – 19.30-tól – kerül sor a hagyományossá vált kenyérszentelésre, melynek helyszíne – a nagy érdeklődésre való tekintettel – a Bémer tér lesz. Ezt követően, valamint a Nagyváradi Állami Filharmónia – szintén főtéri – koncertjének lejártával, 21.15-től a Szent László téren levetítik az István, a király 1983-as, eredeti és mára legendássá vált felvételét, a vetítés időtartama alatt pedig ülőhelyeket is biztosítanak az érdeklődőknek. „A rendszerváltás előtt nemhogy az István, a király levetítéséért, de még a felvétel birtoklásáért is komoly büntetés járt, s íme, mára Szent László király városának főterén, közösen tekinthetjük meg nemzeti kultúránk e kimagasló alkotását” – mondta Zatykó Gyula.

Hétfőn (augusztus 21-én) újra Nagyváradra érkezik a Debreceni Virágkarneválon is felvonuló kocsik közül négy alkotás – köztük a Szent Koronát megformáló is –, melyek 10 és 18 óra között lesznek megtekinthetők a Szent László téren. Ugyanitt 14 órától kulturális programsorozat veszi kezdetét néptáncosokkal, népi együttesekkel és mazsorett-produkciókkal. A szervezők elmondták: az esemény közeledtével további, részletes információkat osztanak meg a háromnapos rendezvénysorozat programkínálatával kapcsolatban.

Fotó: Bauman Dieter-Gergő

„Államalapításunk ünnepe mára valódi közösségi eseménnyé nemesült, mely több napon keresztül várja az érdeklődőket Nagyváradon. Mindez a civil szervezeteknek – a Szent László Egyesületnek, az Érmelléki Gazdák Egyesületének és a Magyar Polgári Egyesületnek –, valamint a város képviseletében a Nagyvárad és környéke turizmusának népszerűsítéséért felelős APTOR Egyesületnek köszönhető, hiszen ők azok, akik tartalommal töltik meg az augusztus 19-21. közötti programsorozatot” – mondta Csomortányi István. Az EMSZ politikusa kiemelte: újra jelentkeznek Nagyváradon a Magyar Kulturális Napok, az e keretében szerveződő események pedig 21-én is látogathatók lesznek, így a város magyarsága és a kilátogató érdeklődők három napon át élvezhetik a helyi és Kárpát-medencei kulturális kincsek legjavát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?