Izgalmas programkavalkádot, határtalan jókedvet ígér a 12. Szent László Napok

A Határtalan fesztivál jegyében a június 24–30. között zajló 12. Szent László Napokon várható programkavalkádról tartottak sajtótájékoztatót szerdán Nagyvárad és térsége egyik legnagyobb kulturális fesztiváljának szervezői.

Jelen volt Varga Korpos Dalma a számos más kulturális, tudományos esemény mellett a nagyváradi Szent László Napokat szervező Szent László Egyesület vezetője; Zatykó Gyula főszervező, Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem művészeti tanszékének vezetője és Luciana Miclea, a Nagyváradot és térségét népszerűsítő Visit Oradea marketingigazgatója.

A fesztivál idei mottójáról Zatykó Gyula főszervező úgy vélekedett, hogy ez tulajdonképpen a Szent László Napok logója, védjegye is lehetne, hiszen első perctől a határon átívelő nemzetegyesítés volt az egyik kijelölt célkitűzés. Ennek egyik alappillére az immár hagyományos, nulladik napi Szent Lászlótól Szent Lászlóig elnevezésű biciklitúra, amelynek során számos váradi – és nemcsak – átteker Biharkeresztesre, népszerűsítve a fesztivált és a kerékpározást egyaránt.

Fotók: Szent László Napok

Amellett, hogy évről évre többen érkeznek a Szent László Napokra Magyarországról, határtalan a fesztivál azért is, mert nagyon sok Nagyváradról külföldre elszármazott időzíti a Szent László Napok idejére az éves hazautat, és éppen ezért nagyon sok osztálytalálkozót is a fesztivál idején tartanak.

Zatykó Gyula azt kívánta, hogy a Szent László Napok idején legyen határtalan a jókedv, szóljon ez a pár nap a felhőtlen kikapcsolódásról.

A zenei felhozatalról szólva a főszervező emlékeztetett, hogy a Szent László Napokat csúcsra járató hétvégén, június 28–30. között a nagyváraid várba érkezik Zorán, Deák Bill Gyula, Kowalsky meg a Vega. Két helyi együttes is fellép, a Stevie Ker, a Rius & The Band és a Hakeshet Klezmer Band. De lesz ABBA Tribute Show és Máté Péter–Cserháti Zsuzsa emlékkoncert Mahó Andrea, Miller Zoltán és Vágó Bernadett előadásában, Molnár Levente világhírű operaénekes pedig ezúttal Fényerő nevű, nemrég megalapított zenekarával lép fel.

A nagy érdeklődés miatt a június 24-ei nyitógálára – amelyen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Boldogasszony tenyerén című előadásával vendégszerepel – már nincsenek belépők, és a sajtótájékoztató után érkezett a hír, hogy a beharangozott, a Kecskeméti Katona József Színház Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musical előadására is alig néhány óra alatt elfogytak a jegyek.

Zatykó Gyula aláhúzta: izgalmas előadásnak ígérkezik a Háborúk kora című beszélgetés, amelynek során dr. Somkuti Bálint magyarországi hadtörténész, biztonságpolitikai elemző és Balogh Levente, a Krónika lapszerkesztője, politikai elemző a jelenleg cseppet sem felhőtlen geopolitikai helyzetről értekezik június 26-án, szerdán 18 órától a nagyváradi vár F épületében.

A hétvégi kavalkádban kihagyhatatlan élmény lesz például a hungarikumok bemutatója a nagyváradi vár Fejedelmi udvarában, ahol még huszárokkal is lehet majd fényképezkedni, mint ahogy az elmaradhatatlan gyerekprogramok is, amelyek ezúttal is sokszínűek, és minden korosztályt próbálnak megszólítani.

A meghívottak részéről Luciana Miclea, a Visit Oradea marketingigazgatója örömét fejezte ki, amiért idén is partnerei lehetnek a Szent Lászlónak emléket állító fesztiválnak, amely a középpontba helyezi a nagyváradi várat, és az eseménygazdag hét nagyon sok turistát vonz a városba, illetve az innen elszármazottak közül is sokan hazatérnek.

Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem művészeti tanszékének vezetője felidézte, hogy a nagyváradi felsőoktatási intézmény első perctől partnere a Szent László Napoknak, amelyről azt gondolják, hogy az értékek mentén köteleződött el. Jelezte, hogy a tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel a PKE illetékesei és a Szent László Napok szervezői a rengeteg beérkezett pályaművet látva azt a döntést hozták, hogy a Publicritic nemzetközi kritikai pályázatot csak kétévente írják ki, vagyis biennálévá válik.

De azért lesz idén is közös projekt, amelyhez a bukaresti Liszt Intézet is csatlakozik, és Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező színházi díszlet makettjeit állítják ki Partiumi Keresztény Egyetem Partium épületében, a megnyitó időpontja: 2024. június 23., vasárnap, 18 óra.

További részletek a programokról a Szent László Napok honlapján, Facebook- és Instagram-oldalán találhatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?