„Nevetségessé tette magát” Nicușor Dan - Felfüggeszthetik az elnököt?

Cristian Pîrvulescu politológus szerint Nicușor Dan elnök „nevetségessé tette magát”, amikor egy népszavazást kezdeményezett a bírák és ügyészek körében a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot (CSM) illetően.  

Az államfő vasárnap bejelentette, hogy január elején referendumot kezdeményez a bírák és ügyészek körében a CSM-vel kapcsolatban. Dan már a kérdést is megfogalmazta: „A CSM a köz érdekében jár el, vagy egy, az igazságszolgáltatási rendszeren belüli csoport érdekeit szolgálja?”. Mint mondta, ha a megkérdezettek többsége azt válaszolja, hogy a tanács a köz érdekében jár el, akkor folytatják a vitát a szükséges törvénymódosításokról, ha azonban a többség szerint a testület csoportérdekeket szolgál, a CSM-tagoknak azonnal távozniuk kell. 

Az államfő vasárnap bejelentette, hogy január elején referendumot kezdeményez a bírák és ügyészek körében a CSM-vel kapcsolatban Fotó: Nicusor Dan Facebook oldala

Az elnök a Recorder Foglyul ejtett igazságszolgáltatás című dokumentumfilmje által kiváltott botrány kapcsán jött elő ezzel az ötlettel. A film számos visszásságra világított rá a rendszeren belül. A referendum elnöki kezdeményezésének felvetése meglepetést keltett. A törvényes szabályozás szerint az államfő csak az állampolgárok véleményét kérheti ki referendum által. Ráadásul a CSM tagjai csak egyenként hívhatók vissza, és kizárólag akkor, ha az igazságügyi felügyelet megállapítja, hogy egy ügyész vagy bíró ismételten megszegi szakmai kötelezettségeit, és azok a 

„Nicușor úr a bejelentés óta gyakorlatilag megszűnt létezni. Nevetségessé vált, viszontlátásra! Többé nincs semmiféle jelentősége. Amit tett, elfogadhatatlan. Olyan népszavazásról beszélt, amelyet nincs joga megtartani. Feleslegesen tette ki az elnöki posztot a támadásoknak. Nem is beszélve arról, hogy alkotmányos szerepe, amelyet a 80. cikk határoz meg, nagyrészt kompromittálódott. Nem lehet közvetítő szerepet betölteni abban a pillanatban, amikor valaki ilyen módon avatkozik be” – jelentette ki Cristian Pîrvulescu politológus a Ziare.com portálnak. 

Az egyetemi tanár úgy véli, hogy egy felesleges alkotmányossági válság tanúi vagyunk. Szerinte az elnök által meghirdetett konzultációk a magisztrátusokkal, valamint az általa említett népszavazás olyan eszközök, amelyek megkerülik az illetékes intézményeket és nyomásgyakorlást jelentenek az igazságszolgáltatásra. „Hihetetlen, ami történt, és nekem úgy tűnik, hogy az elnöki hivatalban nincs igazságügyi kérdésekért felelős  tanácsadó” – fogalmazott Pîrvulescu.

A politikai elemző szerint Dan hibája teret ad a szélsőjobboldalnak, amely aláírásokat gyűjthet az elnök felfüggesztése érdekében. „A játékosok szabályok szerint játszanak. Amikor megszegik a szabályokat, leveszik őket a pályáról. Futballban nem lehet kézzel játszani, kivéve bedobásnál” – fogalmazott Pîrvulescu. A a bukaresti politikatudományi és közigazgatási egyetem politológiai karának dékánja szerint a felfüggesztés tovább mélyítené a társadalmi megosztottságot, és felesleges, mivel a problémák okosabban és más módon is megoldhatók.

Adrian Toni Neacşu volt bíró, a CSM egykori tagja ironikusan jegyezte meg Facebook oldalán: egy másik kérdést is feltehetnének a CSM-t felszámolni célzó államfői „népszavazás” kapcsán a bíráknak, éspedig azt: „akarják-e, hogy Románia elnökét leváltsák?”. Szerinte érdekes lenne a válasz, és pontosan ugyanazzal az alkotmányos súllyal és relevanciával bírna, mint a CSM-ről szóló kezdeményezés. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_RrosXSMx_970x250.5a.jpg
banner_1dXrrgpP_728x90.5c.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?