Nem hagyták jóvá, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium a Bolyai alegységeként működjön

Nem hagyta jóvá a Maros megyei tanfelügyelőség, hogy a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megszüntetése után a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként működjön tovább Marosvásárhelyen.

Tamási Zsolt, a Bolyai Farkas Gimnáziumba betagolódott katolikus iskola volt igazgatója jelenleg a gimnázium aligazgatója, a Maszolnak elmondta, a törvény és a módszertan tartalmazza, hogy az önkormányzat előkészít egy iskolahálózat-tervezetet, ebben pedig olyan módosításokat javasol, amelyek alapján át lehet alakítani egy iskolának egy részét egy úgynevezett alegységi struktúrába.

„Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az önkormányzat javaslata felkerül a tanfelügyelőségre, ahol ezt pozitívan vagy negatívan kell véleményezniük az illetékeseknek. Amennyiben a véleményezés pozitív, akkor ennek birtokában az iskolahálózatot megszavazhatja az önkormányzat, és abban már szerepelteti ezt az alegységet. Ennek az igénylési folyamatnak módszertani határidők szerint decemberben kellett megtörténnie, amit meg is tett az önkormányzat a tanfelügyelőség felé” – részletezte Tamási Zsolt.

II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium | Fotó: Benedek Huszár Botond

Mint mondta, ennek ellenére első körben a tanfelügyelőség ezt a hozzájárulást megtagadta, arra hivatkozva, hogy akkor, amikor a tavaly nyáron a Bolyai Farkas Gimnázium alá került a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium összes osztálya, a Bolyai kérte ugyan a jogosultságot a volt katolikus iskola épületének a használatára – amire az ARACSIS-ellenőrzés meg is történt –, viszont az ARACSIS pozitív véleményezését követve a minisztériumi rendelet, ami ezt véglegesítette volna, késett, tehát nem adták ki decemberig.

Hangsúlyozta, időközben januárban a minisztériumi engedély is megjelent és ennek a kiközlése megtörtént. A Bolyai megismételte kérését az önkormányzat és a tanfelügyelőség felé, hogy tárgyalják újra ennek az engedélynek a megadását, hiszen gyakorlatilag a jelzett hiányt pótolták a rendelettel.

„Megtörtént az önkormányzat részéről az újabb megkeresés a tanfelügyelőség felé. A tanfelügyelőség válasza viszont az volt, hogy a kérés későn érkezett és ezért nem tudja megadni az engedélyt.  Nem értjük a döntést, mivel az iskolahálózat elfogadásának határideje április, vagyis ha valamelyik önkormányzat nem fogad el egy iskolahálózatot május 3-ig, jelezni kell a tanfelügyelőség részéről ezt a problémát” – tette hozzá.  

Fotó: II. Rákóczi Ferenc Diáktanács/Facebook

A tanfelügyelőség közlésére, miszerint a döntés a minisztérium kezében van, és a jelenlegi helyzetben nincs mit tenniük, Tamási Zsolt úgy reagált, a minisztérium csak  a határidő leteltét követően, tehát május 3-a után dönthet a kérdésben.

Az ügyben kerestük Kallós Zoltánt, a tanügyminisztérum kisebbségi oktatásért felelős államtitkárát, illetve telefonon hívtuk Szabó Ödönt, az RMDSZ oktatási szakpolitikusát, mindketten későbbre ígértek tájékoztatást. Amint sikerül elérnünk őket, cikkünket frissítjük. 

Honnan indult az ügy és miképpen jutott idáig?

Mint ismert, átmeneti lépésként a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként működtetnék a jövő tanévtől a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot, amíg a tanintézet bejegyzési folyamatát folytatni nem tudják. Ez teremtené meg a törvényes keretet arra, hogy amíg nem sikerül folytatni az iskola bejegyzési folyamatát, a Bolyai gimnázium alegységeként működjenek. „Ami azt jelenti, hogy nincs jogi személyisége, de van önálló entitása, külön tud beiskolázni”.

Az iskola bejegyzési folyamatát azért kellett tavaly augusztus végén immár harmadik alkalommal újraindítani, mert a román legfelsőbb bíróság 2022. május 3-án kimondott jogerős ítéletében érvénytelenítette a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet. Az iskola a római katolikus egyház épületeiben folytatta a működését, és kezdte el szeptember elején az új tanévet, de ehhez a Bolyai Farkas Gimnázium biztosította számára a jogi keretet.

A 2014 óta működő iskolát azért kellett 2018-ban miniszteri rendelettel újra létrehozni, mert korábbi létrehozásában a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) törvénytelenséget látott, és vádat emelt Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt főtanfelügyelő ellen. Az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek.

A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státuszának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori elnöke biztosította a magyar miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétót.

A tanintézet azért szálka a román nacionalista szervezetek szemében, mert bár megpróbálták megakadályozni, a római katolikus egyház 2004-ben visszaperelte az egykor államosított marosvásárhelyi iskola épületeit. A katolikus gimnázium egykori főépületében ma Marosvásárhely román tannyelvű elitiskolája, az Unirea Főgimnázium működik. Az elitiskola szülői és tanári közössége attól tart, hogy ha újraalakul a katolikus iskola, egy idő után igényt fog tartani egykori épületeire.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?