A reformáció ünnepén adják át a felújított Református Kollégiumot Marosvásárhelyen

Október 31-én, a reformáció ünnepén avatják Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium közös felújított épületét – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon az érintett intézményvezetők.

Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspökhelyettese elmondta: a református egyház iskolaépületét egykor a kommunista állam államosította, és csak hosszas pereskedés után, meglehetősen leromlott állapotban sikerült visszaszerezni. Miután az épület egyházi tulajdonba került, már sem román állami, sem EU-s pénzforrásokat nem sikerült szerezni a felújítására, így csak a magyar állam segítségére és a saját forrásaikra támaszkodhattak.

Hozzátette: négy és fél év alatt mintegy nyolcmillió eurós beruházással sikerült teljesen felújítani a két iskolának otthont adó teljes épületegyüttest. Kicserélték a nyílászárókat, a villanyhálózatot, a vízvezetékeket, korszerűsítették a fűtési rendszert, és mindent megtettek azért, hogy a műemlék épületegyüttes a 21. század követelményeinek megfelelő korszerű oktatási helyszínné alakuljon.

Benedek Zsolt, Hajdú Zoltán és Kolumbán Vilmos József | Fotó: Kiss Gábor

Hajdu Zoltán, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója hozzátette: a falak kivételével mindent kicseréltek a főépületben, sőt, helyenként még a falakat is, hiszen új tantermeket is kialakítottak. Valamennyi tanterembe új bútorzat, okostábla, kivetítő került. Az igazgató elmondta: október 31-én a vártemplomban tartandó hálaadó istentisztelettel kezdődik, majd az iskolaudvaron felállítandó színpadon folytatódik az avatóünnepség.

Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója hozzátette: a felújítás után kialakuló kiváló körülmények azt jelzik, hogy a református oktatásnak Marosvásárhelyen nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van. Hozzátette: még ha két intézmény is működik az épületekben, ezek együtt fognak előre haladni, és közösen próbálnak eleget tenni annak az elvárásnak, hogy színvonalas oktatást nyújtsanak a gyermekeknek.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a mostanihoz hasonló felújításon legutóbb 1956-ban esett át az épületegyüttes. A Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum Erdély egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar iskolája. Jelenleg jogilag a Bolyai-líceumba betagozódva, de a katolikus egyház épületeiben működik a jogi úton másodjára is megszüntetett II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?