Iskola- és utcafelújításba, szociális lakások építésébe kezdenek Marosvásárhelyen

Marosvásárhely polgármesteri hivatala szerződést kötött mind a négy, a Regio 2014‒2020 Program keretében benyújtott nyertes pályázatára, amelyek révén több mint 33 millió lejt ruház be. Ebből 21 millió lej a város hátrányos helyzetű közössége számára megítélt vissza nem térítendő támogatás – tájékoztat közleményében az önkormányzat.

A pályázatok révén a polgármesteri hivatal 2023 végéig két utca, a Prutului és a Zarandului korszerűsítését, a 7-es számú Általános Iskola B épületszárnyának átfogó hőszigetelését, valamint a kiszolgáltatott csoportokhoz tartozó személyeknek a társadalomba történő beilleszkedését elősegítő szociális lakások építését tűzte ki célul a Március 8. utca 53. szám alatt. Az utóbbi intézkedéssel a többségi közösségnek a hátrányos helyzetű csoportok gondjaival szembeni hozzáállását szeretné megváltoztatni.

A négy pályázat összértéke több mint 33 millió lej, amelyből 20,9 millió lej a megítélt vissza nem térítendő támogatás. A beruházások várhatóan 2023 decemberében fejeződnek be.

Mint tájékoztatnak, a Regio 2014‒2020 Program több mint 18 millió lejes vissza nem térítendő támogatást nyújt a Március 8. utca 53. szám alatti, több mint egy hektárnyi belterületen szociális lakások építésére. A projekt költségvetése négy, egyenként 20 lakásból álló tömbház megépítését, a hozzájuk tartozó ivóvíz- és szennyvízcsatorna-hálózat, a közúti infrastruktúra, valamint egy játszótér kialakítását fedezi. Valamennyi épületszárny tehát 20 lakást foglal magában: 12 egyszobást, 6 kétszobást és 2 háromszobást; az épületeket pedig sétány köti össze a Március 8. utcával.Fotó: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala

Az épületek fűtését és melegvíz-ellátását a lakásokba szerelt gáztüzelésű kazánok biztosítják, továbbá a lakásokban lesz mosdó, vízöblítéses árnyékszék, fűtőrendszer, valamint szennyvíz- és erős-, illetve gyengeáramú villamoshálózat. A tömbházaknak a közműhálózatokhoz ‒ vagyis az ivóvíz- és a szennyvíz-, illetve a telefon- és a villamoshálózathoz, valamint a földgázvezetékhez ‒ való csatlakoztatását, továbbá a jármű- és gyalogosforgalomhoz szükséges utak, parkolóhelyek és a zöldövezetek stb. létesítését a város saját költségvetéséből fedezi.

A városházi közlemény szerint a 7. számú Általános Iskola hőszigetelése révén hozzájárulnak az oktatási körülmények javításához, ez az intézmény 180 diákját érinti. A terv közel 700 négyzetméteres területen végzett munkálatokat foglal magában, ideértve az épület tetőszerkezetének felújítását, a homlokzati hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét és a sétányok helyreállítását is. A több mint 1,66 millió lej értékű beruházás egyúttal lehetőséget teremt a közoktatási intézmények beiskolázási kapacitásának a növelésére, továbbá javít az oktatáshoz való hozzáférés körülményein.

A két utca ‒ a Zarandului és a Prutului ‒ korszerűsítésének költségvetése hozzávetőlegesen 1,5 millió lej. Az utcák burkolata jelenleg makadám (kövezet), útpadka és járdaszegély nélkül vagy pedig megrongálódott aszfalt. A Regio 2014‒2020 Program által finanszírozott két pályázat keretében korszerűsítik az úttest burkolatát, elvezetik az esővizet, útjelzéseket festenek és KRESZ-táblákat helyeznek ki, gépkocsibejárókat építenek, járdákat, útkereszteződéseket, kerékpárutakat alakítanak ki. Fák ültetése és metszése is része a projektnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?