Ismét megszervezik Marosvásárhelyen a romániai cukorbetegeknek szentelt sporteseményt

Hatodik alkalommal rendezik meg Marosvásárhelyen a romániai cukorbeteg gyerekeknek és fiataloknak szentelt ASCOTID TRAIL RACE sporteseményt.

Az idei sporteseményt a marosvásárhelyi Somostetőn szervezik meg szeptember 24-én, eddig már több százan regisztráltak a rendezvényre.

A Maros Megyei Cukorbeteg Gyerekek és Fiatalok Egyesülete kezdeményezte a sporteseményt, amelynek célja az egészség fontosságának népszerűsítése mellett a cukorbetegségre irányuló figyelemfelkeltés. Az online regisztráció lezárult ugyan, de aki hajlandó futni, hogy úgymond „túllépje a határait”, az a helyszínen még jelentkezhet – jelentette ki Molnár Rodica, a marosvásárhelyi ASCOTID elnöke.

Fotó: ASCOTID TRAIL RACE Facebook-oldala

„A rendezvény célja a korlátok leküzdése, valamint ahogy szlogenünk is jelzi: azt szeretnénk, hogy a cukorbetegek sportoljanak, életmódot váltsanak. Akiknél pedig nem fedezték fel a cukorbetegséget vagy meg szeretnék előzni azt, azok életmódjukon javíthatnak a sportolással. Négy versenyszámot hirdettünk meg, egy 21 kilométeres félmaratont, egy 10 kilométeres Cross Country versenyt, a gyerekeknek szánt terepfutást és a családi versenyt. Előzetes regisztrációk alapján több mint ötszáz indulóra számítunk” – fejtette ki Molnár Rodica.

A szervezők a gyermekeknek és felnőtteknek is színes műsorral, a legjobb futóknak pedig meglepetések és nyeremények sorával készülnek. Az eseményről további részletek a rendezvény honlapján találhatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?