Nagy sikert aratott a török nemzeti est a kézdivásárhelyiek körében

Nagy sikernek örvendett a céhes városban a Zöld Nap Egyesület által szervezett török nemzeti est. A Vigadó Művelődési házban közel száz személynek tartott előadást hazájáról Petek Taykan, a Heal the earth, reloaded edition! projekt törökországi önkéntese.

A tánc és az ételek is nagyon népszerűnek bizonyultak a hallgatóság körében, de a több mint 300 török jövevényszó és kifejezés a magyar nyelvben lepték meg a legjobban a nézők jó részét. Megismerhették továbbá a Kis-Ázsiában fekvő, gazdag történelmi múltú, 780 000 négyzetkilométer területű Törökország kultúráját és hagyományait, betekintést nyerve az ország politikai helyzetébe és legfontosabb ünnepeibe is, ugyanakkor az este folyamán megismerkedhettek az ország legszebb városaival is.

Elhangzott: Törökországot méltán nevezhetnénk a világ egyik legszínesebb, legváltozatosabb nevezetességekkel bíró, legcsodálatosabb országának, amelyet sokban köszönhet a két kontinens találkozásánál való fekvésének és fordulatos történelmének.Fotó: Zöld Nap Egyesület

Ráduly Attilát, az egyesület elnökét kérdeztük arról, hogyan érezte magát előadás közben Petek Taykan. Elmondása szerint nagy örömmel töltötte el a nagy létszámú érdeklődő, számos dicséretet, gratulációt kapott az est végén.

„Örülök annak, hogy az érdeklődés nem lankadt még akkor sem, ha már negyedik alkalommal szerveztük meg a török nemzeti estet. Megtiszteltetés a folyamatosan változó előadóink számára is, hogy még mindig sikeresek az ilyen jellegű programjaink látva azt, hogy a kézdiszéki lakosság nyitott, kíváncsi s szeret megismerni más kultúrákat és országokat” – tette hozzá Ráduly.

Az elmúlt bő egy évtizedben – a tegnapival együtt – összesen huszonnégy nemzeti estet szerveztek a céhes városi Vigadó Művelődési Házban. Az eddigiekben volt már több alkalommal francia, török, spanyol, grúz, örmény és egy-egy alkalommal pedig orosz, görög, lett és német est is. Ezek közül a legnépszerűbbnek a franciák és a törökök bizonyultak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?