Kerékpáros kincskeresésre kerekednek fel a céhes városban

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület immár hetedik alkalommal szervezi meg a Nemere Útján kerékpáros kincskeresést. Július 18-án, vasárnap délelőtt a Kicsid Gábor Sportcsarnok előtti térről indulnak az előre benevezett 2-3 fős csapatok a következő útvonalon: Kézdivásárhely, Fortyogó, Szentkatolna, Gelence, Hilib, Ozsdola, Sárfalva és végül ismét Kézdivásárhely.

Kerékpározni szerető, kalandvágyó személyek jelentkezését várják. A rendezvény célja többek között növelni a lakosság érdeklődését a biciklitúrák irányába, rámutatva arra, hogy a biciklizés által nemcsak az egészséges mozgást gyakoroljuk, hanem megismerhetjük térségünket, fejleszthetjük kreativitásunkat, erősíthetjük a csapatban való együttműködést.

A rendezvény útvonalát a szervezők úgy állították össze, hogy természeti értékeket, kultúrtörténeti vagy más szempontból fontos helyeket is érintsen. Minden versenyző kap egy térképet, egy feladatleírást és egy kis nassolni valót az útra. A csapatokban minimum egy főnek nagykorúnak kell lennie, összesen 3-an lehetnek. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy nincs kivel osztozzon az élményben, a szervezők beosztják egy másik létszámhiányos csapatba.   

Ráduly Attila, az egyesület elnöke elmondta, a kincskeresésre bárki benevezhet, nem muszáj kézdiszéki legyen, az elmúlt évek versenyei során is voltak jelentkezők Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából és Kovásznáról is. „Amire szükség lesz: egy biztonságos és működőképes állapotban levő kerékpár, fényképezőgép (tetszés szerint fotózásra alkalmas telefon), kalandvágy, kreativitás, logikus gondolkodás, javasolt a bukósisak viselése és napolaj használata is” – tette hozza Ráduly.

„A versenyzőknek az előre kijelölt 36 km-es távon többek között különböző fontos épületeket, szoborrészleteket és növényeket is kell majd azonosítaniuk. A tavalyelőtt 31, a tavaly pedig 33 személy nevezett be, akik három-négy fős csapatokba verbuválódva egymással versengve mutatták meg ügyességüket a 47 kilométeres útvonalon” – emelte ki az elnök.

A jelentkezési határidő 2021. július 16-a, a részvételi hozzájárulás 7 lej. A szervezők díjakkal, oklevelekkel értékelik a legügyesebb kincsvadászokat. Az idei kiadást a helyi önkéntesek segítségével Márton Fanni-Bíborka, a csíkszeredai Sapientia Egyetem Közélelmezési és agroturisztikai mérnök-menedzser szak elsőéves hallgatója dolgozta ki, aki az egyesülnél végzi szakmai gyakorlatát.  A helyek száma korlátozott, benevezni a 0766 611 066 telefonszámon és az office@zoldnap.info e-mail-címen lehet.

Kapcsolódók

Kimaradt?