Mert futni bizony jó! címmel szerveztek családi futást Kézdivásárhelyen

A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi sportiroda május 26-án egy újabb futónapot szervezett a Sinkovits stadion pályáján. Az eseményre benevezhettek szülők, gyermekek, testvérek, házastársak, a szabály csak az volt, hogy legkevesebb két személynek kell részt vennie egy családból.

A lényeg ezúttal is a mozgáson, a szabad levegőn való tartózkodáson volt, azzal a különbséggel, hogy ezúttal elsősorban családoknak szólt a kiírás. A szerda délutáni rendezvényen 11 kézdiszéki család a júniusi napsütést kihasználva összekötötte a kellemest a hasznossal, és néhány kört leszaladva tettek újabb lépést egészségük megőrzéséért. A sportolás élménye mellé pedig ingyenes szórakoztató programokat is kínáltak a szervezők, ezzel is fokozva az esemény hangulatát.

Összesen 46 személyt regisztráltak, különdíjban részesült a legtöbb kört szaladó Fazakas család, valamint a legnagyobb létszámban megjelenő Voloncs-Németh család is. A futódélután legfiatalabb résztvevője a másfél éves György Ádám, míg a legidősebb a 81 éves Szabó Ilona volt.

Portálunknak Ráduly Attila, az egyesület elnöke elmondta, hogy ez alkalommal az elmúlt időszakban megjelent két legfontosabb Zöld Nap-kiadványukat is megismerhették és hazavihették a résztvevők.

Fotók: Zöld Nap Egyesület – Facebook

„A Bringabarát közlekedés kiadvánnyal célunk volt a hat éven felüli gyerekek körében a a bringázással kapcsolatos szabályok, a kötelességek betartásának tudatosítása. Az emberek mentalitása a kerékpárral való közlekedés egészségesebb, környezettudatosabb, kifizethetőbb voltáról évről évre pozitív irányba változik, megfigyelhető ez abban is, hogy a bringázás divattá vált. Kézdiszéken is tapasztaljuk, hogy egyre jobban elterjedtek a kerékpárok” – mondta Ráduly Attila.

Az ingyenes kiadvány hasábjain többek között feladványokat, rejtvényeket oldottak meg a gyerekek, valamint történeteket olvashattak, és nem utolsó sorban megismerkedhettek a biciklizés helyes és jogszerű szabályaival is.

A Légy önkéntes, tápláld a lelkedet! című kiadvánnyal pedig az önkéntesség népszerűsítésére fektették a hangsúlyt, amely többek között tartalmazza az önkéntesség pontos meghatározását, illetve lehetőségeket mutat be helyi, regionális, valamint nemzetközi szinten is az önkéntességre. Ugyanakkor bemutat néhány helyi szervezetet és ezek elérhetőségeit, ajánlatait is.

Kapcsolódók

Kimaradt?