Zöld Nap-Pali tábort tartottak Kézdivásárhelyen – környezettudatosságra neveltek

Újabb „bejárós” tábort szerveztek január 5. és 8. között a Zöld Nap Egyesület partnerségben a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesülettel és a kézdivásárhelyi Sportirodával a céhes városban. Színes és környezettudatos programokkal várták az érdeklődőket.

A táborba, olyan 7-10 év közötti gyermekek jelentkezését várták, akik közel érzik magukhoz a természetet és a sportot, ugyanakkor hajlandóak kihívásokban részt venni, új dolgokat elsajátítva főként a kreatív újrahasznosítás és az egészséges életmód terén.

Összesen 18 gyermek jelentkezését tudták elfogadni a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel. Az egyesület elnökétől, Ráduly Attilától megtudtuk, hogy túljelentkezés volt a táborba, ezért sajnálattal korlátozták a részvételt az említett létszámmal.

„Hisszük azt, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek a nappali táborban, tudatosabb környezetvédőkké vállnak, tisztelni fogják a körülöttük élő növény- és állatvilágot, megismerik a kapcsolatot a természet elemei között, így fokozott érdeklődéssel és tisztelettel fognak járni benne” – mondta a Maszolnak a Zöld Nap Egyesület elnöke.

Fotó: Zöld Nagy Egyesület

A foglalkozások reggel 9-től déli 12-ig, majd délután 14 órától 16 óráig tartottak. A táborozók érdekes programokban vettek részt, meghívottjuk is volt. Előadást tartott a szennyvizekről Bandi Zsolt környezetmérnök, Domokos Réka és Lénárt Paula a kosárlabda sporttevékenységről beszéltek, valamint Molnár József, a KSE kosárlabdacsapatának magyarországi edzője pedig egyórás kosaras tevékenységet is vállalt. Hodor Enikő tanítónő gyermekjógát tartott, továbbá asztaliteniszre is sor került.

A tábor egyik tanulságos pillanata a táborzáró „paca licit” volt. A gyermekek az első foglakozástól az utolsóig az ellenőrző lapjukra jutalom pacákat gyűjthettek jó magaviseletért, aktivitásért, helyes válaszokért. A liciten meséskönyvekre és plüss álatokra licitálhattak, úgy, hogy közben megtanulták előrelátóan beosztani jutalmukat.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?