Ezek is mi vagyunk! – kihirdették a Zöld Nap pályázatának nyerteseit

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület az idén tizenkettedik alkalommal megrendezett fotópályázatát zárta online eredményhirdetéssel a Vigadó Művelődési Ház galériájában pénteken.

A meghirdetett fotópályázatra az elmúlt öt hónap során számos értékes, izgalmas, gyakorta újszerű pályamű érkezett be a Kárpát-medence különböző térségeiből. A beérkezett munkákat három zsűritag bírálta el, Bede Gábor, Nagy Lajos és Kelemen Gábor.

A megnyitó színvonalát Pálkó Bernát (felkészítő tanára Kis Emese) és Imre Mária Anita (felkészítő tanára Gligor Zoltán), a Bod Péter tanítóképző diákjainak témába vágó műsora emelte. Nagy Lajos, a Romániai Fotóművészek Szövetségének titkára a beküldött pályaműveket méltatta.

Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnökének elmondása szerint a rengeteg beérkező munkából nehéz volt kiválasztani a legjobbakat, éppen ezért rendhagyó módon négy személy is dicséretben részesült az idén. Az elismerést a szilágykraszani Dimény Krisztina Csipke bakancs című képéért, a kecskeméti Dr. Kelemen Nándor Richárd Köd előttem, füst mögöttem című alkotásáért, a kalocsai Gombaszögi Róbert Lombkorona sétány című fotójáért és a budapesti Hatvani Ágnes Két út van előttem című fényképéért.

A harmadik díjat a kézdivásárhelyi Kis Emese Gyergyóremetét ábrázoló fotója, a második díjat a budapesti Bárdos Tamás Vízesésnél című fényképe, míg az első helyezést a szilágykrasznai Dimény Krisztina érdemelte ki.

„Nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is mást látok az elmúlt évekhez képest, a fejlődést tapasztalom több versenyző kapcsán, akik évek óta küldik be munkájukat” – mondta Nagy Lajos zsűritag.

A legjobb fotók készítőit névre szóló oklevéllel és díjakkal jutalmazták. A legjobb alkotásokból egy 2021-es, forgatható falinaptár készül. Az előző években kiadotthoz hasonlóan tartalmazza a fontos „zöld napokat”, a programmal kapcsolatos rendezvényeket is. A kiadvány a erre a linkre kattintva hamarosan online lapozgatható lesz, vagy megrendelhető az office@zoldnap.info e-mail címen.

„Kijelenthetjük, hogy több éves rekordot döntött a jelentkezők száma. Ezúton is köszönjük a száztizenkilenc amatőr vagy hivatásos fotós pályázatát, akik 317 fotóval járultak hozzá a pályázat sikeréhez. De ez nem jöhetett volna létre a Communitas Alapítvány, a Vigadó Művelődési Ház, a Niko Kft., az Európai Szolidaritási Testület és a médiatámogatóink segítsége nélkül” – fűzte hozzá Ráduly Attila.

Dimény Krisztina: Csipke bakancs Bárdos Tamás: Vízesésnél Kis Emese: Gyergyóremete Gömbaszögi Róbert: Lombkorona sétány Hatvani Ágnes: Két út van előttem Dimény Krisztina első díjat elnyert fényképe Dr. Kelemen Nándor Richárd: Köd előttem, füst mögöttem

Kapcsolódók

Kimaradt?