Zöld Nap Egyesület: ne a pénzköltésről és hulladéktermelésről szóljanak az ünnepek!

„Szerencsére számtalan dolgot tehetünk azért, hogy a mi karácsonyunk ne a felesleges pénzköltésről és hulladéktermelésről szóljon” – ez az álláspontja a céhes városi Zöld Nap Egyesületnek.

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület mindig aktívan tevékenykedik, az idei évből már egy negyed maradt hátra, portálunk megkereste őket és arról érdeklődtünk, hogy még milyen tevékenységekkel készülnek ebben a három hónapban.

Mint megtudtuk, ezen a héten a jubileumi Zöld Nap-pali táborukat kellett elhalasztaniuk egy későbbi időpontra a koronavírus-járvány korlátozásai miatt. A nappali táborba, olyan 7-10 év közötti fiatalok jelentkeztek, akik közel érzik magukhoz a természetet és a sportot, ugyanakkor hajlandók új kihívásokban részesülni új dolgokat elsajátítva, főként a kreatív újrahasznosítás és az egészséges életmód terén.A Zöld Nap Egyesület önkéntesei | Fotók: Zöld Nap Egyesület

Ráduly Attila, az egyesület elnöke elmondta, hogy a jelenlegi megszorítások miatt újra teljes mértékben, szinte az egyik napról a másikra kellett átírniuk a mindennapi tevékenységeiket, eseményeiket. Jelenleg az irodai munkára (videóvágás, falinaptár, a minden évszakban megjelenő Zöld Napok újság, plakátok és a rollupok szerkesztése), az értékelésekre és a programjaik hatékonyabb kidolgozására fektetik a legnagyobb hangsúlyt.

Ahogy a járványügyi szabályok lehetőségei engedik, megszervezik a Vigadó Művelődési Házban az örményországi és a törökországi nemzeti esteket, ugyanakkor első alkalommal hirdettek heti rendszerességgel angol társalgási klubot a hagyományos török mellett.

„Ezen kívül tervben van még az Évzáró Mozgó Délután és a Ne pazarolj, élj többet! programunk is. Az utóbbi időben a decemberi ünnepeket egyre többen kapcsolják a hihetetlen mértékű fogyasztáshoz és pazarláshoz. Szerencsére számtalan dolgot tehetünk azért, hogy a mi karácsonyunk ne a felesleges pénzköltésről és hulladéktermelésről szóljon. Elsősorban ezen egyszerű, környezettudatos praktikák bemutatására helyezzük minden évben a hangsúlyt” – mondta Ráduly Attila.

A legközelebbi eseményük a jövő heti magyarországi ificsere, amelyre a szervezetük részéről tizenhatan utaznak ki az Eger melletti Felsőtárkányra. A program célja az on-line marketing alapvető tájékoztatásainak jobb megismerése, előtérbe helyezve a mindennap használt alkalmazásokat is (Facebook, Instagram, Twitter és a TikTok).

„Ugyanakkor november másodikán a járványügyi korlátozásokat betartva terveink szerint egy sajtótájékoztatót tartunk, amelyen bemutatkozik a „Heal the earth reloaded edition” ESC projekt négy önkéntese is, akik közül hárman egy éven és egy fő pedig 9 hónapon keresztül a céhes városban és annak környékén tevékenykedik majd” – fűzte hozzá az elnök.

Az egyesület az évet ünnepi hangulatban december 29-én a hagyományos évzáró közgyűléssel zárja le, amelyen a szervezet tagjai, önkéntesei képes beszámolóval, videóval és statisztikákkal színesítve fogják áttekinteni a 2021-es munkaévet. A tizenharmadik közgyűlés hivatalos részének befejezéseként szokás szerint díjazzák a legaktívabb önkénteseket is.

(Címlapkép: Pexels/cottonbro)

Kapcsolódók

Kimaradt?