Nagy kapacitású ivóvíztartályt kapott a Maros megyei katasztrófavédelem
Új, nagy kapacitású, 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit kapott csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) Marosvásárhelyen. A járművet a város önkormányzata vásárolta meg – helyi költségvetésből –, és az intézmény rendelkezésére bocsátotta. A tartálykocsi beszerzését tavaly nyáron, a parajdi bányakatasztrófa nyomán kialakult ivóvízválság kapcsán kezdeményezték.
Mint arról írtunk, 2025 júniusának elején, a parajdi bányakatasztrófa okozta, a Kis-Küküllő mentén kialakult rendkívüli helyzet miatt ivóvíz nélkül maradt mintegy 50 ezer ember. Nagy kapacitású tartálykocsikkal szállították a térségbe a vizet. Mivel a Maros megyei katasztrófavédelem nem rendelkezett megfelelő járművel, a Temes megyei kollégáiktól kaptak kölcsön felszerelést. Ekkor kezdeményezték saját tartálykocsi vásárlását.

Barabási Antal Szabolcs prefektus elmondta: Handrea Călin-Ioan tábornokkal közösen felvették a kapcsolatot Soós Zoltán polgármesterrel és Kovács Mihály Levente alpolgármesterrel, akik nyitottak voltak a támogatásra és vállalták egy ilyen jármű megvásárlását helyi költségvetésből.
A rendezvényen Soós Zoltán polgármester hangsúlyozta: az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen megmutatták, hogy az ilyen típusú felszerelésekre egyre nagyobb szükség van. Az európai aszályhelyzet, az erdőtüzek és a nehezen kezelhető természeti jelenségek miatt ezek az eszközök a jövőben is kulcsszerepet kapnak.

Az új tartálykocsi 39 tonnás, 30 000 literes kapacitású, hossza megközelítőleg 10 méter, és bárhol bevethető, ahol szükség van rá. A járművet Marosvásárhely önkormányzata a helyi költségvetésből vásárolta meg, majd a Maros Megyei ISU rendelkezésére bocsátotta. A város az előző években több hasonló eszköz beszerzését is támogatta, amelyek az ISU Maros mindennapi munkáját segítik, és a közösség biztonságát szolgálják – tette hozzá a polgármester.

Kovács Mihály Levente alpolgármester kiemelte: a tartálykocsi beszerzése rendkívüli döntést igényelt, mivel Marosvásárhely költségvetését módosítani kellett.
Handrea Călin-Ioan tábornok, az ISU vezetője hangsúlyozta: bár a tartálykocsit a katasztrófavédelem használja, a végső kedvezményezettek az állampolgárok Marosvásárhelyen, Maros megyében, az ország egész területén, sőt akár nemzetközi szinten is. A jármű nemzetközi bevetésekre is alkalmas. A Temes megyéből érkezett egyik tartálykocsi nemrég Görögországban teljesített szolgálatot.
Románia az európai polgári védelmi mechanizmus része, így nemcsak segítséget kap, hanem kötelessége is segítséget nyújtani. A tavalyi nyár eseményei megmutatták, mennyire sürgető szükség van nagy kapacitású vízszállító járművekre: akkor 12 megyéből kellett ilyen eszközöket kölcsönözni – emlékeztetett a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség vezetője.
Kapcsolódó
A tábornok arra is felhívta a figyelmet, hogy bár Marosvásárhely közvetlenül nem szenvedte meg az akkori eseményeket, a megye lakosságát súlyosan érintették, és a jövőben is hasonló helyzetek alakulhatnak ki. Korábban az AQUASERV megkeresésére kellett a Maros folyóból vizet szállítani az ellátórendszerbe, nemrég pedig Szászrégen térségében volt szükség beavatkozásra.

Az új tartálykocsi nemcsak ivóvíz szállítására alkalmas. Olyan térségekben, ahol nincs kiépített tűzcsaphálózat, egy 30 000 literes tartály legalább három nagy tűzoltóautónak megfelelő vízmennyiséget biztosít, és rövid időn belül mozgósítható a megye bármely pontján.
Handrea Călin-Ioan tábornok bejelentette: a Maros Megyei Tanácstól is kapnak egy tartálykocsit. Korábban három – kisebb kapacitású – tűzoltóautót vásárolt a megyei önkormányzat, azokkal azonban nem lehetett ivóvizet szállítani.
Ilyen kapacitású tartálykocsival Romániában jelenleg csak a temesvári és – mostantól – a marosvásárhelyi katasztrófavédők rendelkeznek. A tervek szerint Marosvásárhelyen májusban még egy ilyen jármű kerül az ISU birtokába, azt a Maros Megyei Tanács vásárolja meg.
CSAK SAJÁT