Késik a kormányhatározat – Hetedik hete nincs ivóvíz a Kis-Küküllő mentén

A sok eső ellenére sem hígult fel eléggé a Kis-Küküllő vize ahhoz, hogy a marosvásárhelyi Aquaserv újraindíthassa a vezetékes ivóvíz-szolgáltatást. A sótalanító berendezés beszerzése még várat magára: a szükséges kormányrendelet-tervezet továbbra is a kabinet asztalán hever – nyilatkozta a Maszolnak Sipos Levente, a szolgáltató vezérigazgatója.

Már hetedik hete nem iható a vezetékes víz Maros megyében, a Kis-Küküllő menti településeken – Gyulakuta és Dicsőszentmárton térségében –, miután a parajdi bányakatasztrófát követően a Korond-patakból nagy mennyiségű sósvíz ömlött a folyóba. Azóta a hatóságok tartálykocsikkal szállítják az emberi fogyasztásra és állatok itatására alkalmas vizet az érintett városokba és falvakba.

A sok eső ellenére sem hígult fel eléggé a Kis-Küküllő vize | Fotó: Maros Megyei Vízügyi Hatóság

A kialakult helyzet kezelésére létrehozott válságstáb több megoldási javaslattal állt elő, rövid és hosszú távra egyaránt. A tragédia bekevötkezte után két nappal az Aquaserv igazgatója már előterjesztette javaslatait – köztük a sótalanító berendezések felszerelésére vonatkozót, amelyeket a Maros Megyei Tanács szerezne be kormánytámogatással. Az erre vonatkozó igénylést már egy hónappal ezelőtt benyújtották, és bár ígéretet kaptak arra, hogy a legrövidebb idő alatt megszületik a kormányhatározat, ez azóta sem történt meg.

A megyei önkormányzat csak azt követően indíthatja el a közbeszerzési eljárást, hogy megszületik az erre vonatkozó kormányrendelet. Sipos Levente szerint amennyiben a kormány jóváhagyja a támogatást, az azt követő lépések már gyorsított eljárásban történhetnek. Addig viszont a vezetékes víz továbbra is csak háztartási célokra használható.

Mint arról folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat, a világ szeme láttára következett be a parajdi sóbánya történetének legsúlyosabb tragédiája. Az ökológiai katasztrófává nőtt probléma nem állt meg Hargita megye határánál. Maros megyében több mint 50 ezer személyt hagyott ivóvízszolgáltatás nélkül és kipusztult a Kis-Küküllő teljes élővilága. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?