Megszólalt a héten az Új Szóban Molnár Iván és az Ébresztő című jegyzetében arra figyelmeztetett: „Néhány hét alatt bebizonyosodott, hogy a felvidéki magyar párt, a Szövetség létrejötte és az egységes magyar politikai képviselet – két különböző dolog. A közös párt több mint két hónapja létezik, ám az utóbbitól fényévekre vagyunk, miközben az idő sürget: jelenlegi kormánykoalíció bármikor széteshet.” 

„Ezt is megéltük, tizenkét év megosztottság után újra van egységes magyar párt Szlovákiában. Hogy a megalakulását mégsem kísérte örömujjongás és tűzijáték, az nyilván annak köszönhető, hogy nem belső meggyőződésből, hanem külső kényszer hatására, és ugyancsak kínkeservesen jött létre.”

Az e rovatban már sokszor idézett, a Malina Hedvigről szóló könyvéért Midas-díjat kapott, néhány éve pedig az év legnépszerűbb szlovákiai könyvének bizonyuló interjúkötet szerzője, Vrabec Mária fogalmazott e szavakkal a Vasárnapban, azt követően, hogy másfél éves, parázs vitáktól sem mentes tárgyalások után végre „felszállt a fehér füst” és október másodikán a Csölösztőn tartott kongresszuson hivatalosan is létrejött a közös szlovákiai magyar párt, a Szövetség.

Az egységes pártalapítás történelmi jelentőségét akkor a küldöttek egy politikai nyilatkozatban méltatták. Ebben hitet tettek a megújulás és a fiatalok közéletbe való bevonása mellett, kimondták, hogy a Szövetség az MKP, a Híd és az Összefogás összeolvadásával a huszadik század szlovákiai magyar pártjainak utódjaként, de egyben korunk kihívásainak és realitásainak megfelelő modern érdekképviseletként szándékozik működni. Vállalásukat pedig azzal indokolták, hogy „ez a közösség a 21. században megérdemel egy olyan pártot, amely mindig támogatja a társadalom fejlődése érdekében szükséges és hasznos döntéseket, és a felvidéki magyarság jövője szempontjából is jelentős eredményt tud elérni.”

Csölösztőn az elődpártok elnökei, akik közül az MKP-s Forró Krisztiánt a Szövetség első emberévé, a hidas Solymos Lászlót, az új párt Országos Tanácsának élére, az Összefogás elnökét pedig az egységes tömörülés alelnökévé választották, valamennyien az egység és közös munka jelentőségét hangsúlyozták és optimistán nyilatkoztak a jövőt illetően. Forró Krisztián például beszédében ígéretet tett arra, hogy az elkövetkező időszakban mindent megtesz azért, hogy a felvidéki magyaroknak, az általuk képviselt régióknak, azok lakóinak ismét legyen erős képviselete a szlovák parlamentben, ehhez pedig támogatást és türelmet kért. „Ez a feladat nem lesz könnyű. – fogalmazott, majd hozzátette: Sőt, nagyon nehéz lesz. Ugyanakkor nem lehetetlen. Nem kell hozzá más, mint türelem, munka és bizalom. A jó munka mindig meghozza gyümölcsét, és én hiszem, hogy ez most sem lesz másként.”

A már hivatkozott Vrabec Mária az egységes magyar párt létrejötte kapcsán elmondta: ez történelmi jelentőségű mozzanat és mindenképpen megnyugtató jó hír. Viszont ő is arra mutatott rá, hogy a neheze még hátravan: „Már csak tartalommal kell megtölteni a formát, megvárni, hogyan nyilatkoznak és mit érnek el a párt képviselői a kórház-átalakítások, az útépítések, a nemzetiségi iskolák ügyében, és fontosabbnak tartják-e a konkrét helyi problémákat, mint a magyarországi közéleti témák külhonba történő importálását. Arra ugyanis nem nagyon számíthatnak, hogy a szlovákiai magyar választók újra csak azért fognak rájuk szavazni, mert ők „a mieink”.

Bő két és fél hónap történései igazolni tűnnek azt, hogy a közös érdemi apró munka valóban elkezdődött. A Szövetség konstruktívan hallatta a hangját olyan konkrét ügyekben, mint az új szlovák médiatörvény-tervezet, melyhez kollektív észrevételt nyújtott be, vagy pedig amikor az ehhez a kétes saláta törvénytervezetbe sunyi módon becsempészett indítványról kiderült, hogy az valójában a nemzetiségek kulturális jogai ellen intézett arrogáns támadás. Említhetem továbbá a kisebbségi jogi törvény tervezetéhez való előremutató hozzáállást, akárcsak azt, hogy a minden érintett által bírált felsőoktatási reformtervezettel kapcsolatosan a Szövetségnek sikerült néhány részsikert elérnie az oktatási tárcánál.

Ami viszont cseppet sem bíztató és a jelek szerint alááshatja az oly szükséges bizalmi légkört a Szövetség három platformja között az a magyarországi közéleti témák Felvidékre történő importálása, közelebbről a jövő évi pannon választásokhoz való viszonyulás, mely nyilvánvalóan bénító jellegű szembefeszülést okoz. Anélkül, hogy ennek a konfliktusos helyzetnek a részletezésébe belemennék, meg kell állapítani: miközben az új egységes párt elnöke, Forró Krisztián korábban nagyon bölcsen úgy nyilatkozott, „nem terveznek bekapcsolódni a magyarországi választási kampányba”, a jelek szerint ez mégsem sikerült.

Bár az ismert ok miatt a szlovákiai magyarok nem is vehetnek majd részt a választásokon, a Szövetség MKP-platformja és annak vezetője, Berényi József már nyíltan a Fidesz–KDNP kormány mellett kampányol. Ennek köszönhetően, és persze egyéb erre utaló kiállások nyomán pedig, amint egy értő elemző cikkcímében találóan megfogalmazta: „Két hónapja alakult, a magyarországi belpolitika miatt áll a bál a felvidéki magyarok egységpártjában”. Ilyen körülmények között riasztóan ellentmondásosan látszik alakulni a frissen alakult egységes felvidéki magyar párt kommunikációja, ami éppen a beígért közös jövőteremtő munka esélyét kérdőjelezheti meg. Ennek hiánya pedig annál is nagyobb súllyal esik a latba egy esetleges előrehozott választás miatt. Erre az a lármafa gyújtás hívta fel a figyelmet, melyet az Új Szóban Molnár Iván Ébresztő! címmel tett közzé néhány nappal ezelőtt.

„A Szövetséghez hasonló, parlamenten kívüli ellenzéki pártok egyetlen fegyvere a hatékony kommunikáció – fogalmaz a pozsonyi napilap munkatársa, majd így folytatja: Potenciális választóikat meg kell győzniük, hogy az ő érdekeiket képviselik, és amit ígérnek, azt komolyan gondolják. Jelenleg ennek az ellenkezője folyik. Ha hirtelen idecsöppenne egy földönkívüli politológus, a Szövetség kommunikációjából csakis arra következtethetne, hogy egy szétesés előtt álló párttal van dolgunk, és kinevetne bennünket, ha azt állítanánk neki, hogy idén ősszel jött létre.”

Amit ezt követően rögzít, azzal se lehetne vitába szállni. A szlovákiai magyar sajtót folyamatosan figyelve, a tapasztalatom sajnos az övével egyezik meg:

„Hogy a párt politikusai a sajtón és a közösségi oldalakon keresztül üzengetnek egymásnak, azt ugyan nevezhetjük „kulturált eszmecserének” is, a folyamatos oldalvágások és az egymásnak teljesen ellentmondó üzenetek azonban inkább elbizonytalanítják a választókat, tovább apasztva a parlamenti képviselethez még most sem elegendő szavazótábort.”

Az sem bizalomgerjesztő, állapítja meg a szerzőnk, hogy a Szövetség elődpártjainak politikusai az új felállásban is „továbbra is párhuzamos, egymásnak ellentmondó kommunikációt folytatnak az online térben elsősorban a saját üzeneteiket szajkózva a közösségi oldalaikon.” Persze van már közös platform is, a szovetseg.sk honlap, „amely azonban inkább tűnik egy alapiskolás hirtelen összecsapott házi feladatának az informatikaórára, mintsem egy feltörekvő párt profi portáljának.”

Lehangoló az is, ahogyan az illetékes pártfunkcionáriusok „szépíteni próbálják a dolgokat, arra hivatkozva, hogy sokszínű pártról van szó, és időbe telik, amíg összerázódnak.”

Ennek mentén Molnár Iván két felvetést is szóvá tesz, melyek nem megfelelő kezelése garantáltan kudarcot hozhat.

Ami a sokszínűséget illeti, úgy látja: „nem gond, ha egy kocsit három, vagy akár hat ló húz, és az sem, ha a lovak „sokszínűek”, de ha a három ló háromfelé próbálja meg húzni a kocsit, az csak balesettel végződhet.”

A „van még idő az összerázódásra”-magyarázkodást pedig kifejezetten önbecsapásnak tekinti, mert korántsem biztos, hogy a következő választásokra a tervezett módon 2024-be kerül majd sor. Annak ismeretében, hogy nem a jelenlegi ellenzék állítja, hanem a két szlovákiai nagybank közül az egyik, az Általános Hitelbank vélelmezi, több mint elgondolkoztató. A pénzintézet ugyanis a jövő évre szóló előrejelzésében máris külön pontban és észérveket felsorolva foglalkozik az előrehozott választás lehetőségével. Ez pedig kellő bizonyíték arra, hogy az összeszokás egy percig sem halasztható.

Mert – szól a végszó –: „Ha így folytatják, a felvidéki magyaroknak lesz ugyan közös gyűjtőpártjuk (vagy nem), a magyar parlamenti képviseletről azonban egész biztosan továbbra is csak álmodozhatunk."