Letartóztatták a biológiatanárt – fogdosta órán a lányokat

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték a Bánffyhunyad egyik középiskolájában tanító biológiatanárt. Azzal vádolják, hogy több diákja iránt szexuális felhanggal, nem megfelelő viselkedést tanúsított.

Az esetre akkor derült fény, amikor a tanítványai arról panaszkodtak az osztályfőnöki órán, hogy a tanár fogdosta őket. A pedagógust azzal vádolják, hogy több tanulóval is helytelenül viselkedett, számol be a Digi24 hírtelevízió.A lányok osztályfőnöki órán panaszkodtak | Illusztráció: PexelsA rendőrséget az iskola vezetősége értesítette arról, hogy egy középiskolai tanár illetlen viselkedést tanúsított a diákokkal szemben, mondta Iulian Timșa, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője.Hozzátette, a gyanú szerint a tanár szexuális célzatú megjegyzéseket is tett az óráin.

A biológiatanárt 24 órás őrizetbe vétel után bíróság elé állították, amely úgy döntött, hogy 30 napra előzetes letartóztatásba helyezik. A férfi rövid ideig Kolozs megye több iskolájában is dolgozott, végül az év elején a bánffyhunyadi középiskolában vállalt munkát.

Horea Matiș iskolaigazgató szerint a biológiatanár már korábban is gyanús volt. Az iskola vezetősége a rendőrségi vizsgálat eredményére vár.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?