Két egyetemi tanárt vádolnak szexuális zaklatással

Két bukaresti egyetem – a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) valamint a Ion Mincu Építészeti Egyetem – tanárait a diáklányok szexuális zaklatásával vádolják.

Alfred Bulai szociológust, a SNSPA szociológia tanszékének vezetőjét több jelenlegi és volt diákja vádolja azzal, hogy szexuálisan zaklatta őket – idézi a Snoop.ro nyomozását a G4Media.
A diákok azt állítják, hogy a professzor arra kérte őket, hogy a szakmai gyakorlat alatt behívta őket a szobájába, és utasította, hogy vetkőzzenek le előtte. Illusztráció: PexelsAz egyik lány  elmondta, hogy poszttraumás stresszbetegséget (PTSD) diagnosztizáltak nála. Gyógyszeres kezelés alatt áll, és terápiára jár a folyamatosan jelentkező pánikrohamok miatt. A Snoop megkeresésére Bulai tagadta, hogy valaha is arra kérte volna bármelyik diákot, hogy vetkőzzön le ezeken a négyszemközti találkozókon.

Egy másik egyetemi tanár, akit a diákok szexuális zaklatással vádolnak, Ștefan Adam, a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem professzora. A Ropaganism című kiadvány azt írta, hogy állítólag illetlen üzeneteket és fotókat küldött néhány diáknak a közösségi médiában.
Marian Moiceanu, azegyetem rektora a forrásnak elmondta, hogy az üggyel „kiemelten foglalkoznak, az igazság kiderítése és a szükséges intézkedések megtétele érdekében, hogy a belső szabályzatnak megfelelően biztonságos akadémiai környezetet biztosítsanak”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?