Diákja szexuális bántalmazásával gyanúsítanak egy testnevelő tanárt

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek kedden egy piteşti-i középiskolai tanárt, akit egy kiskorú diáklány szexuálisan bántalmazásával gyanúsítanak.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a 45 éves, Mărăcineni községben lakó férfi március 7-én az iskola területén bántalmazta szexuálisan a tanulót, idézi az Argeş megyei rendőrség tájékoztatóját az Agerpres hírügynökség.

A gyanúsítottat hétfőn kihallgatták, majd 24 órára őrizetbe vették. Kedden a bíróság elrendelte 30 napos vizsgálati fogságba helyezését.Illusztráció: Pixabay Piteşti-i „Ion C. Brătianu" Nemzeti Gimnázium, Argeş megye egyik legjobb középiskolájának számít, itt tanít testnevelő tanárként a gyanúsított. A nyomozásban részt vevő források szerint a 45 éves férfi az iskolában, tanítás alatt zaklatta szexuálisan a diákot. Erre olyan helyszínt választott, ahol nem voltak térfigyelő kamerák.

A támadás után a lány értesítette a szüleit, akik kihívták a rendőrséget. A rendőrség, a lány szülei és az iskola vezetősége együttműködtek, hogy összegyűjtsék a bizonyítékokat. A tanár egy magánbeszélgetés során beismerte a bűncselekményt, ez az információ eljutott az ügyészekhez. A bírák úgy találták, hogy elegendő bizonyíték van a 45 éves férfi ellen, és elrendelték a 30 napos letartóztatását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?