banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kétértelmű üzenetekkel, viccbe burkolt célozgatásokkal zaklatta szexuálisan fiú diákjait egy tanár

Egy brassói középiskolában etikát és kommunikációt tanító tanárt azzal vádolnak, hogy kétértelmű privát üzeneteket ír az általa tanított fiúknak, és szexuálisan közeledett hozzájuk. A botrány azok után robbant ki, hogy Justiciar de Berceni civil aktivista szembesítette a tanárt a vádakkal. A tanár mindent tagadott, mondván: „Nem tettem semmi törvénybe ütközőt”. Ezzel párhuzamosan az iskolai tanfelügyelőség és a rendőrség is vizsgálatot indított – írja a Brașov.net.

Az Andrei Bârseanu Gazdasági Középiskolában tanít 2011 óta etikát és kommunikációt az a tanár, aki az általa tanított több fiú bevallása szerint közvetlenül vagy a közösségi médián keresztül közeledett, célozgatásokkal teli üzeneteket és fotókat küldött nekik. Egy diák elmesélte, hogy a tanár hogyan közeledett hozzá még órákon is.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels„Tudta, hogy edzeni járok, és mondta, hogy menjek csak a tornaterembe, hogy nagyra nőjön az a kicsi. Éppen egy héttel ezelőtt, amikor vele voltam órán, ő a katedránál ült, én a padban, és írta nekem ezeket az üzeneteket, és nézett engem, hogy válaszolok. Amikor elkezdtük a kilencedik osztályt, nem igazán fogtuk fel, hogy mit csinál, hogy mennyire veszélyes” – számolt be a neve elhallgatását kérő diák.  

A szexuális közeledést a tanár gyakran viccelődésbe burkolta.

„Egyszer az osztálynak mutatott nekünk képeket Costinești-ről, végigpörgette a képeket, mutatott nekem és az osztálytársamnak egy képet, amelyen ő volt fehérneműben, és kifejezetten azért fordította meg a telefont, hogy mi is láthassuk. Van egy vendégházam, és azt mondta, hogy szívesen megszállna a vendégházamban, de csak akkor, ha én is maradok” – mondta egy másik diák.

A diákoknak küldött más üzenetekben a tanár a férfiasságával dicsekszik, ugyanakkor szexuális preferenciáiról is beszél. A diákok azt mondták, hogy a lehetséges következményektől való félelmükben nem beszéltek a közeledésekről sem a tanáraiknak, sem az igazgatónak. Az ügy csak azután került nyilvánosságra, hogy a Justiciar de Berceni nevű civil aktivista tudomást szerzett a tanár viselkedéséről, és a bizonyítékokkal együtt eléállt, hogy szembesítse.

„Nincs miről tárgyalni. Ilyesmi nem létezik. Ne higgyen a pletykáknak, kérem! Semmi törvénybe ütközőt nem tettem” – hangzott a tanár reakciója a lap szerint. A botrány kirobbanása után az iskola és a Brassó Megyei Tanfelügyelőség képviselői belső vizsgálatot indítottak. Ugyanakkor a brassói rendőrség is bejelentette, hogy nyomozást indítottak „miután január 23-án egy brassói oktatási intézmény képviselője feljelentést tett, amelyben az etikai és szakmai deontológiai szabályokkal ellentétes esetleges cselekedetekre mutattak rá, amelyeket az intézmény egyik tanára követett el” – idézik a közleményüket. A rendőrség szerint „a kijelölt ügyész koordinálásával tárgyi nyomozás folyik, és a nyomozás eredményétől függően szükség esetén intézkedéseket rendelnek el és javasolnak”.  A Brașov.net újságírói által telefonon megkeresett tanár nem volt hajlandó kommentálni az ellene felhozott vádakat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?