Kézdivásárhely: javában dolgoznak az egykori Székely Katonanevelde felújításán

Jelentős, több mint hárommillió eurós felújítási munkálat zajlik a kézdivásárhelyi, egykori Székely Katonaneveldében: a helyi köznyelvben régi kaszárnyaként rögzült épületen teljes körű felújítást végeznek.

Az idén kétszáz éves ingatlan a vargaváros egyik legnagyobb, műemlék jellegű épülete, építése Purczell János báró nevéhez kötődik, a néhai katonaember – akinek a kézdivásárhelyi református temetően található sírját a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés pár hónappal ezelőtt megújította – szorgalmazta a katonai iskola építését, amelyet 1822 szeptemberében adtak át.

Helyeként jól látszanak a téglafalban a repedések | Fotó: Nagy Imre

Előzménye, hogy 1817. szeptember 15-én Ferenc császár nejével együtt meglátogatta Kézdivásárhelyt, akkor fogalmazódott meg az építkezés gondolata Purczellben, ami a császárnak imponált, így rábólintott az ötletre. Az egyszintes épületben működő iskola 1823. október 4-én nyílt meg 125 tanulóval, a tiszti képzés 1839-ben kezdődött. Katonai jellege az 1849-es világosi fegyverletételt követően szűnt meg.

A modern korban, a kommunizmus idején az épületben volt raktárhelyiség, a pincéiben mezőgazdasági terményeket tároltak, a rendszerváltást követően nagybani lerakat és antikvárium is működött benne, emellett az önkormányzat szintén tárolóként hasznosította a tágas termeket. Állaga az idők során folyamatosan romlott, mígnem Török Sándor volt polgármester a tetőszerkezet és az emeletek plafonrészének megerősítése mellett döntött: ez mentette meg az épületet annyira, hogy a beázások nem okoztak még nagyobb kárt a struktúrájában.

A hatalmas termekben eltávolítják a vakolatot | Fotó: Nagy Imre

A felújítás gondolata már Bokor Tibor jelenlegi polgármester vezetése alatt megfogalmazódott, az önkormányzat a gyulafehérvári székhelyű Központi Fejlesztési Régiónál pályázott teljes körű rehabilitálása, illetve a klasszicista jegyeket viselő épület kulturális központként való hasznosítása érdekében.

A pályázatot több ízben visszadobták, jórészt formai hiányosságokra hivatkozva, mígnem 2021 januárjának elején Bokor Tibor aláírhatta a finanszírozási szerződést, ezt követően közbeszerzési eljárás indult az A-kategóriás műemléképületen végzendő munkálatok kivitelezésére. Ezt a versenytárgyalást a sepsiszentgyörgyi Conico Rt. nyerte meg, amely meg is kezdte a felújítást, aminek első fázisában „takarítottak”: a trapéz alakú udvart megszabadították a gaztól, azt megelőzően pedig a városháza emberei ürítették ki a termeket az azokban tartott leltári tárgyaktól.

Az épület udvara, előadásokra lesz alkalmas | Fotó: Nagy Imre

Jelenleg a termek vakolatát távolítják el, ezt megelőzően az épület Vasút utcai részén lévő pincesorban is megszabadították a vastag téglafalakat a burkolóanyagtól. Helyenként látható, hogy komolyabb beavatkozásokra lesz szükség, a falakon repedések futnak végig. A falakon feltárást végeztek, imitt-amott zöld alapra festett német nyelvű feliratok kerültek elő, egyes kéménylyukakat pedig szintén számoztak.

A projekt végén – a felújítást követően – az épület az Incze László Céhtörténeti Múzeumot fogadja majd be, udvarát úgy alakítják ki, hogy kisebb rendezvényeket, így koncerteket és előadásokat is befogadhasson.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?