UrbanEye: először szervezik meg Kolozsváron is az építészeti filmek szemléjét

Először szervezik meg Kolozsváron május 11. és 15. között a Bukarestben 2015-ben alapított UrbanEye Filmfesztivált. Az építészetről, a városról és a városi életről szóló dokumentumfilmek szemléjét a Művész mozi látja vendégül, közölték a szervezők.

A háborús helyzetre reagálva a fesztivál központi témája a városok pusztítása és újjáépítése. Lakások, műemlékek, sőt, teljes városok dőlnek romba az utóbbi időben a szomszédos országban. A fesztivál válogatásában szereplő filmek arra késztetik a közönséget, hogy a különböző fegyveres konfliktusok áldozataivá vált helyek anyagi, de főleg szimbolikus, érzelmi értékére reflektáljanak.

Emellett a fesztivál olyan visszatérő témáihoz is kapcsolódnak filmek, mint a lakhatás, a városi fejlesztések, illetve neves építészek és művészek alkotásai. A dokumentumfilm-vetítések mellett a programban különleges események, beszélgetések, vezetett séták és gyermekeknek szóló műhelyek is helyet kapnak.

„Az UrbanEye Film Festival 2015-ben indult az első olyan romániai filmes eseményként, amely az épített környezetre és a városi életre összpontosít. Nyolc sikeres bukaresti kiadás és az utóbbi két év online tapasztalata után nagyon vágytunk rá, hogy ismét együtt lehessünk. Az egész országban hozzáférhető online vetítések megmutatták, hogy nagy az érdeklődés az ilyen jellegű események iránt Kolozsváron is, úgyhogy örömmel szerveztük meg a fesztivál első itteni kiadását” – fogalmazott a fesztivál társalapítója, Monica Sebestyén. 

A kolozsvári UrbanEye fesztivál május 11-én, szerdán kezdődik a Német Kulturális Központtal partnerségben szervezett vetítéssel. A Where to with History című film arról szól, hogy Drezda hogyan próbálta meg újjáépíteni a második világháborúban elveszített épületeit, és mit jelentenek ezek, illetve a közterek a szélsőjobboldali mozgalmak felerősödésének aktuális kontextusában. Az emlékművek és emlékezet témakörhöz tartozik a The Destruction of Memory című dokumentumfilm is, amely azt vizsgálja, hogy az épített örökség pusztulása hogyan vezet az emlékezet, majd az identitás eltörléséhez, továbbá a Warsaw: A City Divided című film, amely a varsói gettó építéséről és a fal máig fennmaradt örökségéről szól.Good Neighbours

A lakások kérdéséhez kapcsolódik a Such Stuff as Dreams Are Made On, amely a lakóközösségek dinamikáját megváltoztató építészeti és társadalmi kísérletet mutat be és a Good Neighbours, amely a szomszédok közötti diszkréció és közömbösség közötti vékony határvonalat vizsgálja. Mindkét filmet beszélgetés követi az adott témában. Vetítik még a Push című alkotást is, amely az állandóan növekvő lakásárak és a globális lakáskrízis kérdését boncolgatja.The River and the Wall

Látható lesz a Művész moziban az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó közötti fal mentén élőkről szóló The River and the Wall, a Making a Mountain, amely egy olyan erőmű tervezését és megvalósítását mutatja be, amely szemétből fejleszt energiát, illetve a Walking on Water, Christo egyik lenyűgöző projektjéről.Making a Mountain

A vetítések és beszélgetések mellett az érdeklődők május 14-én részt vehetnek a Korzo Egyesület Kolozsvár mozijait bemutató sétáján, május 15-én pedig Adorjáni Panna és Láng Dániel „audiosétáján”, amelynek témája az, hogy hogyan befolyásolják a város műemlékei a kollektív emlékezetet és identitást. Május 14-én a legkisebbeket a De-a Arhitectura Egyesület épülettörténeti felfedezőtúrára várja.

A Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókja, a Korzo Egyesület, a De-a Arhitectura Egyesület és az Építészhallgatók Egyesülete partnerségével szervezett fesztiválra teljes áron 75 lejért, diákok és nyugdíjasok számára kedvezményesen, 50 lejért váltható bérlet az www.urbaneye.ro oldalon, az ARTA Moziban (Egyetem utca 3.) vagy az www.eventbook.ro-n.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?