Fődíjat nyert Moszkvában az Anyáim története című magyar dokumentumfilm

Két díjjal tért haza a Doker Moszkvai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválról Dér Asia és Haragonics Sári filmje. Az Anyáim történetét a fődíjjal és a legjobb vágás díjával is kitüntették, hívta fel a figyelmet a magyar.film.hu.

A június 18. és 27. között megrendezett fesztiválon az Anyáim története tíz másik alkotással versenyzett.

Dér Asia és Haragonics Sári HBOGo-n is elérhető, közel 5 éven keresztül készített egészestés dokumentumfilmjének főszereplője Virág, volt parlamenti képviselő és zenész barátnője, Nóra, akik úgy döntenek, hogy gyereket vállalnak, annak ellenére, hogy Magyarországon kifejezetten nehéz az azonos nemű pároknak családot alapítani. Két év bizonytalan várakozás után hírt kapnak egy örökbefogadásra váró roma származású kislányról. Nóra és Virág habozás nélkül igent mondanak. Míg Virág ösztönösen ráérez az anyaszerepre, Nóra nehezen találja a helyét a családban. Félelme, hogy a kislányának nincs szüksége két anyára, alapjaiban kérdőjelezi meg, amit addig önmagáról gondolt. A szülővé válás nehézségei mellett a szivárványcsaládok kirekesztettségével is meg kell küzdeniük, amely egyre növekvő mértékben befolyásolja életük és jövőbeli terveik alakulását.Anyáim története

Az Anyáim története Haragonics Sári és Dér Asia első egészestés rendezése. Producere László Sára és Gerő Marcell, koproducere Szakonyi Noémi Veronika, executive producerei Hanka Kastelicová és Závorszky Anna, vágója Erdélyi Flóra. A film a Campfilm gyártásában az HBO Europe koprodukciójában készült a Match Frame Productions közreműködésével. Utómunkálatait a Sundance Institute Documentary Film Program támogatta. 

A film márciusban a BIDF-en nyert különdíjat, nemrég pedig a linzi Crossing Europe Filmfesztiválon is elismerték.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?