Megújul a kézdivásárhelyi sebészet patinás épülete

Elkezdődött a kézdivásárhelyi városi kórház sebészeti osztályának a külső-belső felújítása, adja hírül a közösségi oldalon az udvarterek városának önkormányzata.

Első lépésben a kivitelező a több mint száz éves épület tetőszerkezetét javítja meg, majd a belső munkálatok következnek, például minden kórteremben külön illemhelyet alakítanak ki.

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere úgy fogalmazott, a beruházással rendbe teszik a több mint száz éves, omladozó épületet, ugyanakkor a fűtés- és világítórendszer megújításával, a fotovoltaikus elemek használatával növelik annak energiahatékonyságát, csökkentik az intézmény költségeit, ami végső soron az orvosi szolgáltatás minőségének javulását eredményezi.

Az önkormányzat és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség másfél évvel ezelőtt, 2018 tavaszán írta alá az Európai Uniós projekt finanszírozási szerződését, a projekt hozzájárul az országosan vállalt energiahasználat-csökkentés eléréséhez is, hiszen kicserélik és korszerűsítik a teljes fűtés- és világításrendszert, beépítve a fotovoltaikus elemeket. A projekt összértéke közel három millió lej, ebből mintegy két százalék a kézdivásárhelyi önkormányzat hozzájárulása, a többi a vissza nem térítendő uniós támogatás.

Kapcsolódók

Kimaradt?