Készül a megvalósíthatósági tanulmány: gyorsforgalmi úttal is összekötik Szatmárt Európával

Pataki Csaba, Szatmár megye tanácselnöke | Fotó: a politikus Facebook-oldalaA szállításügyi minisztériumban létrejött a szerződés a Szatmárnémeti és a román határ, illetve a magyarországi M49-es gyorsforgalmi út között tervezett szakasz megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről. A tervezés értéke 4,5 millió lej, és ezáltal elérhető közelségbe kerül az elképzelés, hogy Szatmárt bekapcsolják a magyarországi és ezen keresztül az európai gyorsforgalmi úthálózatba. Az infrastrukturális beruházásról Pataki Csaba megyei tanácselnököt kérdeztük.

Aláírták a Szatmárnémetit a magyarországi M49-es gyorsforgalmi úttal összekötő gyorsforgalmi út tervezéséről szóló szerződést. Pataki Csaba Szatmár megyei tanácselnök a Maszol kérdésére elmondta, ez a beruházás az egész térség számára nagyon fontos beruházás lesz, hiszen ezáltal sikerül bekapcsolni Szatmárnémetit és térségét a magyarországi autópálya-hálózathoz.

„A két állam úgy egyezett meg, hogy a határátkelőhely infrastruktúrája Magyarország területén épül meg, a román fél a Szatmárnémetit elkerülő út, ami szintén gyorsforgalmiként van megépítve, tehát nagyrészt kétszer két sávos, össze legyen kötve a magyarországi és ezen keresztül az egész európai gyorsforgalmi úthálózattal” – magyarázta Pataki Csaba.

A tanácselnök kiemelte, mivel a térségében óriási a kamionforgalom, a beruházás révén egész Szatmárnémeti közlekedése meg fog változni, mert a határon átkelő tranzitforgalom, melynek a 2019-es személyi forgalma 2,5 millió személyt jelentett, elkerüli majd a várost, és közvetlen összeköttetésben lesz az európai autópálya-hálózattal. Ez is indokolja tehát az út megépítését a határ mindkét oldalán.

Márciusban budapesti látogatása során a külgazdasági és külügyminisztériumban arról tájékoztatták a tanácselnököt, hogy a magyarországi oldalon is megfelelő ütemben dolgoznak, tehát 2023–24-re fizikailag is kész lehet a határig terjedő szakasz.Fotó: MTI

A Szatmárnémeti és Óvári közötti szakasz, illetve a magyarországi autópálya megépítése a román–magyar határig először 2016-ban merült fel nagypolitikai szinten, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szatmárnémetibe látogatott, emlékeztetett Pataki Csaba. Elmondta még, a közúthálózat fejlesztésére létezik egy másik terv is: Szatmár és Máramaros megye önkormányzata a két megyeszékhely között is gyorsforgalmi út megépítésére pályázna közösen.

Erre Szatmárnémeti és Nagybánya közösen már tizenöt évvel ezelőtt elkészítette a megvalósíthatósági tanulmányt és gyakorlatilag csak ezt kell aktualizálniuk, és kivitelezhető beruházás válhat ebből is, részletezte a Szatmár megyei tanács elnöke. Hozzátette, ebből a gyorsforgalmi útból lenne egy leágazás a halmi határállomáshoz Ukrajna felé.

Déli irányban is fejlesztenek

A Szatmár megyei önkormányzat tervei között szerepel déli irányban is fejleszteni az úthálózatot és Nagyvárad irányába kiépíteni egy szintén gyorsforgalmi besorolású utat. E mellett szól, hogy már megépült Nagykároly és Székelyhíd elkerülőútja, s ha ezen a szakaszon még létrejönne két-három ilyen körgyűrű, akkor tulajdonképpen a Szatmárnémeti és Nagyvárad közötti út is gyakorlatilag egy jó óra alatt megtehető lenne.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Pataki Csaba tudatta még, az országos infrastrukturális mestertervben szerepel még a Halmi–Szatmárnémeti és az észak-erdélyi autópálya összekötő ágának a megépítése is, amely valahol Margitta környékén csatlakozna az épülő sztrádához.

(Címlapkép forrása: Szatmár megyei tanács Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?