Kelemen Hunor: a kormány nem egy kaszárnya

„Tudomásul vettük a PNL döntését, hogy Nicolae Ciucát javasolják miniszterelnöknek. Nicolae Ciucă személye ellen nincs semmi kifogásunk, jól dolgoztunk együtt a kormányban, ennek ellenére politikailag fenntartásaink vannak” mondta Kelemen Hunor. Azzal az elvvel nem tudnak ugyanis egyetérteni, hogy a kormány élén egy nyugalmazott katona álljon, mert ilyen az elmúlt ötven-hatvan esztendőben a demokratikus államokban nem volt, magyarázta az RMDSZ elnöke, miután befejeződött a konzultációs tárgyalás a Klaus Iohannis államfő és az RMDSZ delegációja között.

Kelemen Hunor Nicolae Ciucă nevesítéséről elmondta, „ez egy szokatlan javaslat, ugyanis egy demokráciában példátlan, hogy tartalékos katona vezessen egy kormányt”, egy olyan személy, aki Irakban és Afganisztánban harci alakulatokat vezetett. „El lehet képzelni egy időre egy ilyen megoldást, de nem kell erre úgy tekinteni, mint egy szokványos megoldásra. A kormány nem egy kaszárnya” – mondta Kelemen Hunor.

Fotó: elnöki hivatal

Egy kisebbségi kormány nem fog hosszú, nyugodt időszakot megélni, véli Kelemen Hunor. Tavasszal várható egy bizalmatlansági indítvány, hiszen nincsen olyan időszak, hogy az ellenzék ne nyújtsa be a kormány leváltására vonatkozó kezdeményezését, „ez nekik kötelező gyakorlat”.

Az RMDSZ az elmúlt kilenc hónapban a kormányban együtt dolgozott Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel, aki tisztességesen végezte a munkáját, korrekt viszony alakult ki közöttük, „nem éreztünk semmi olyasmit, ami miatt azt mondanák rá, hogy nem, itt egy elvről van szó, és az elnöknek is elmondtuk ezt” – magyarázta Kelemen Hunor.

Az biztos, hogy most kell egy megoldásra, egy teljes jogkörrel rendelkező kormányra. „Amennyiben Klaus Iohannis államfő őt bízza meg kormányalakítással, tárgyalóasztalhoz ülünk, ugyanis fontos, hogy az országnak egy teljes jogú kormánya legyen, amely az embereknek megoldásokat tud nyújtani ebben a válságos időszakban”, hangsúlyozta az elnök.

Az RMDSZ elnöke szerint elsődleges feladata a stabil kormánynak, hogy rendezze az elszabaduló energiaárak problémáját, elő kell készítenie a 2022-es állami költségvetést, a helyreállítási tervben vállalt projekteket, valamint meg kell küzdenie a koronavírusjárvány negyedik hullámával, törekednie kell az emberi életek megmentésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?