Kelemen Hunor: Orbán Viktor nem rasszista

Kelemen Hunor nem tartja rasszistának vagy putyinistának Orbán Viktornak a hétvégén Tusnádfürdőn elmondott beszédét. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar miniszterelnök kijelentéseit a kontextusában kell értelmezni, nem pedig kiragadni onnan. Kiemelte: jó ideje személyesen ismeri a magyar kormányfőt, ezért ki meri jelenteni, hogy „Orbánban egy cseppnyi rasszizmus nincsen”.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a hétvégén Tusnádfürdőn, a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban mondott nagyívű beszédet, melynek egyes elemeit sokan elutasítottak. Az váltotta ki a legnagyobb visszhangot, amikor a „kevert és nem kevert fajú” népekről szólt. A román politikum és a magyar ellenzék egyhangúlag elítélte a magyar miniszterelnök eme kijelentéseit, mint ahogyan azt is állítják, hogy Orbán Viktor egy oroszországpárti beszédet mondott Székelyföldön.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Maszolnak ezzel kapcsolatban elmondta: „a keveredés magánügy, mindenkinek a magánügye a nyugati világban, és általában szinte mindenhol, nem politikai, nem pártpolitikai, nem társadalomszervezési és nem államigazgatási kérdés. Ha szabad így fogalmazni, ez a szív kérdése.” Hozzátette, itt mifelénk ez főleg így van, Európában, Közép- vagy Kelet-Európában, úgyhogy ez már el van döntve és nem politikai kérdés.

Fotó: Gönczy Tamás

Az RMDSZ elnöke szerint bármilyen mondatot kontextualizálni kell, „másképp a legjobb szándék mellett is félre lehet értelmezni, arról nem is beszélve, amikor valaki szándékosan félre akarja értelmezni és a saját véleményét vagy előítéleteit akarja a félreértelmezés által erősíteni. Ma amúgy is nagy divat, hogy minden mélyebb, árnyaltabb gondolkodás nélkül lefasisztázzuk, lerasszistázzuk azt, aki nem ért velünk egyet, vagy nem egy hangon beszél velünk.”

Kelemen Hunor kijelentette: ha a szövegkörnyezetből kiragadunk egy mondatot, akkor bárkinél szinte bármit be lehet bizonyítani, „én Platónnál is találok olyan mondatokat, hogy ha kiveszem a kontextusból, egyetlenegy ugrással bebizonyítom, hogy milyen rasszista vagy fasiszta volt ez a Platón”. Ha az Orbán Viktor Tusványoson elmondott teljes beszédét nézzük, „tehát kontextusba helyezzük, akkor az nem egy rasszista és nem egy fajelméletre épített vagy fajelméletről szóló beszéd volt”. Hozzátette: „mivel egyetlenegy emberi faj van, a Homo sapiens sapiens, mindenféle egyéb mellébeszélésnek számít”.

„Orbán Viktort nagyon rég ismerem, volt alkalmam többször is hosszasan beszélni vele sok mindenről, és határozottan merem állítani, hogy Orbánban egy csöppnyi rasszizmus nincs, és ezeket a vádakat a szokásos vádaskodásnak tekintem” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Arról, hogy a PSD elnöke jelezte, a kormánykoalícióban is megtárgyalná az Orbán Viktor-beszédet, Kelemen Hunor kijelentette: ha ő ezt napirendre akarja tűzni, nincsen akadálya, hiszen a koalíciós vezetők közül bárki javasolhat bármilyen politikai témát. „Amennyiben ő ezt javasolja, akkor erről fogunk beszélni, készen állok bármikor bármilyen politikai, politikafilozófiai, ideológiai beszélgetésre, vitára. A kérdés az, hogy mi a célunk vele. Ha ezt végigbeszéljük és a romániai polgárok ettől jobban élnek, nagyobb biztonságban, vagy esetleg boldogabbak lesznek, akkor van értelme. Egyébként minden intellektuális erőfeszítésnek, vitának van értelme. Mi ettől nem zárkózunk el” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Arra a felvetésre, mely szerint a magyar miniszterelnök Oroszország-párti beszédet mondott Tusnádfürdőn, Kelemen Hunor egyértelműen fogalmazott: „Orbán Viktor Oroszországot elítélte, elítéli minden ember, aki a háborút elítéli, mert elfogadhatatlan az, amit Oroszország csinál. Európának az a célja, hogy visszaszorítsa Oroszországot a saját határai közé és minél hamarabb befejeződjön a háború Oroszország és Ukrajna között. Mindannyiunknak az érdeke az, hogy béke legyen. Ha valaki békét akar, attól még nem lesz putyinista. Ha valaki azt gondolja, hogy mielőbb a béketárgyalásoknak kellene teret engedni, gondolom, hogy a legnormálisabb elvárásai vannak a világgal szemben: ne a háború, hanem a béke legyen a meghatározó.”

Hozzátette, az állami vezetőknek, miniszterelnököknek elsősorban a saját állampolgárai biztonságára kell tekintettel lenniük, „ez egy percig nem jelenti azt, hogy az ember egyetért Putyinnal. Putyinnal nem lehet egyetérteni, a háborús agresszióval és agresszorral nem lehet egyetérteni”. Kelemen Hunor szerint „a háború minél hosszabb ideig tart, annál több ember veszíti el az életét, és annál nagyobb árat fizet minden európai polgár. Annál nehezebb és bizonytalanabb lesz az életünk, minél hosszabb ideig tart a háború” – mondta.

Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, mikor az Észak-Atlanti Szövetséghez vagy az Európai Unióhoz csatlakoztunk, akkor „a szerződésben sehol nem írta azt, hogy a véleményszabadságot fel kell függeszteni, vagy hogy a szólásszabadságot el kell felejteni”. „Nem volt arról szó, hogy az embernek nem lehet eltérő véleménye és szövetségesi rendszeren belül. Én azt látom, hogy a NATO nagyon egységes, ami a háborút és a segítségnyújtást illeti, az EU pedig, mivel gazdasági és energetikai kérdések is napirenden vannak, megosztottabb ebben a kérdésben. De ettől nem lesz senki putyinista” – mondta a Maszolnak Kelemen Hunor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?