Orbán Viktor tusványosi beszéde miatt lemondott az egyik miniszterelnöki megbízott

Orbán Viktor fajkeveredést elítélő tusványosi kijelentései miatt kedden benyújtotta lemondását Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott, aki már 2010 óta a miniszterelnök tanácsadója a társadalmi felzárkóztatás területén.

„Őszintén sajnálom, hogy egy ilyen szégyenteljes állásfoglalás miatt kell megszakítanom azt a kapcsolatot, ami, bár az illiberális fordulatod óta egyre nehezebben volt kezelhető számomra, még rövidtávon fenntarthatónak látszott. Egy ilyen, az összes alapértékemmel ellentétes beszéd elhangzása után azonban nem maradt más választásom: annak ellenére, hogy az eredeti felkérésedben szereplő, teljes szabadságomat soha semmiben nem korlátoztad, most nyilvánosan kell szakítanom veled a Tusnádfürdőn elhangzottak miatt” - áll a hvg.hu által közölt levélben.Amikor még megvolt az összhang: Hegedüs Zsuzsa és Orbán Viktor| Fotó: MTI/Soós Lajos

Hegedüs azt is írta, mindeddig biztos volt benne, hogy az antiszemitizmus olyan távol áll Orbántól, mint Makó Jeruzsálemtől, ezért is védte meg többször, amikor ilyen vádakkal illették. És bár ezt ma is így gondolja, mármint hogy Orbán magánemberként nem antiszemita, de a tusványosi szereplése „egy nyíltan fajgyűlölő beszéddé fajult”.

Levelét azzal zárja Hegedüs, hogy reméli, „ez a tusványosi, a legvérmesebb fajgyűlölőknek is tetszeni tudó beszéd csak egy kisiklás volt”, és a jövőben Orbán lemossa magáról „a ma már a nyugat-európai szélsőjobboldal számára is vállalhatatlan, nyíltan fajgyűlölő politikát hirdető miniszterelnök vádját; ami, legalábbis számomra, szöges ellentétben áll azzal a Viktorral, aki 2002 novemberében beállított hozzám, és akivel egészen 2013-ig öröm volt együtt dolgozni.”

„Te sem gondolhatod komolyan, hogy húsz év közös munka után rasszizmussal vádolj engem. Te tudod a legjobban, hogy Magyarországon az antiszemitizmus és a rasszizmus ügyében kormányom a zéró tolerancia politikáját követi” – írta nyílt válaszlevelében Orbán Viktor, aki tudomásul vette Hegedüs lemondását.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?