Ismertette mandátuma prioritásait az új oktatásügyi miniszter

Fotó: AgerpresLigia Deca tanügyminiszter kedden kijelentette, mandátuma prioritását az oktatási törvénytervezetek jelentik az elkövetkező időszakban.

A tárca közleménye szerint a frissen kinevezett tárcavezető mandátuma átvételekor a minisztériumban leszögezte, a közvitára bocsátott tervezetekre beérkezett észrevételek alapján konzultálni fog az érdekelt felekkel, és összhangba hozza a jogszabályokat az oktatási rendszer minőségét, méltányosságát, integritását és kiszámíthatóságát támogató javaslatokkal.

Ligia Deca hangsúlyozta, hogy a kormány tagjaival és a helyi önkormányzatokkal együttműködve minden szükséges lépést meg fog tenni annak érdekében, hogy az oktatási intézmények ne szenvedjenek hiányt a globális gazdasági és energetikai helyzet okozta „nehéz” körülmények miatt.

Nyomatékosította ugyanakkor: tudja, mennyire fontos a kiszámíthatóság és előreláthatóság az oktatásban, emiatt mandátumának egyik fő célkitűzése ennek biztosítása. 

Kapcsolódók

Kimaradt?