Felmérés: tízből hat diák nem szeretne közös írásbeli vizsgát az érettségin

A World Vision Románia Alapítvány felmérése szerint tízből hat diák nem ért egyet azzal, hogy a kilencedik osztályt a 2023/2024-es tanévben elkezdő tanulók új rendszer szerint érettségiznek majd írja a HotNews. Eszerint egy, minden szak számára közös írásbeli vizsga lesz, amelyen román nyelv és irodalomból, matematikából, természettudományokból, történelemből, földrajzból, valamint társadalom- és humántudományokból mérik fel a végzősök tudását.

A felmérésből az is kiderült, hogy tízből hét diák szeretné, ha a jövőben is vizsgázhatnának a szaknak megfelelő kötelező tárgyból, továbbá tízből hat diák nem szeretné, hogy minden szak számára közös írásbeli vizsga legyen az érettségin.

Fotó: Agerpres

„A humán szakos diákok nem fektetnek nagy hangsúlyt a matematikára, a reálosok pedig heti négy órában tanulják azt. Hogyan tesztelhetnék így a tudásszintünket? Azért választunk egy adott szakirányt, mert bizonyos tárgyakból jobbak vagyunk, így a lehető legtöbbet szeretnénk fejlődni a középiskolai évek alatt. Igazságtalannak tűnik számomra, hogy nem veszik figyelembe a szaknak megfelelő kötelező tárgyat” – mondta Firu Melania, egy 11. osztályos diák.

Mint ismert, közvitára bocsátották az oktatási törvénytervezetet, ennek értelmében jelentősen változtatnának az érettségi vizsgán. A fent említett változtatások mellett az érettségi része lesz két nyelvvizsga, illetve a digitális kompetenciákat felmérő vizsga, továbbá a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvből is írásbeliznek. A sikeres vizsga feltétele a legalább 6-os jegy megszerzése az írásbeli vizsgán (a kisebbségekhez tartozó érettségizők esetében a magyar nyelv és irodalom vizsgán is), továbbá legalább az „önálló felhasználó” szint elérése a nyelv-, illetve a digitális kompetenciákat felmérő vizsgán.

Emellett lehetőség lesz egy opcionális írásbeli vizsgára is, a szak függvényében kijelölt tantárgyból. A miniszter szerint az opcionális írásbeli vizsga az érettségizők további fejlődését, kivételes képességeik bizonyítását hivatott szolgálni, és nem feltétele a sikeres érettségi vizsgának.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?