Így ellenőrzik szombattól a hatóságok a rendezvények részvevőinek beoltottságát

A Különleges Távközlési Szolgálat ellenőrzi a rendezvények részvevőinek beoltottságát - árulta el szombati sajtótájékoztatóján Bukarest prefektusa.

Alin Stoica többek között a szombattól hatályba lépő, a korábbiaknál jóval enyhébb járványvédelmi szabályok gyakorlati alkalmazásáról beszélt az újságíróknak. Az egyik újdonság, hogy nagyobb létszámú rendezvények - sportesemények, koncertek - is megszervezhetők, de kizárólag a koronavírus ellen beoltott, illetve 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel, vagy 24 óránál frissebb negatív antigén-teszttel rendelkező résztvevők számára.

A prefektus elmondta, a tömegrendezvényeken a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szűri a részvevőket. E szerint a bejáratnál a személyi igazolványt kell felmutatni, a STS képviselői pedig a személyi szám (CNP) alapján ellenőrzik az immunizáltságot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Alin Stoica kitért a fitnesztermekre is, amelyek 70 százalékos kapacitással működhetnek, ha kizárólag beoltottakat engednek be. Esetükben az oltásközpontban kiállított igazolást kell felmutatniuk a belépőknek. A dokumentumot elektronikus formában (mobiltelefonon) is elfogadják - magyarázta a prefektus.

(Címlapfotó forrása: a Kolozsvári CFR Facebook-oldala)

 

banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_V7GTk32i_970x250.1a.jpg
banner_1xHqgGl2_728x90.1a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?