Megszólalt a héten a Szabad Európa hírportálon Kerényi György és a Gyergyószentmiklóson valamint környékén készített oknyomozó riportjában annak járt utána: miként történhetett meg az, hogy egy, még a rendszerváltást követő években jól indult és nagy reményekre feljogosító testvérvárosi egymásra találás mára a lehető legkedvezőtlenebb fordulatot vett, a várost pedig hatalmas anyagi és erkölcsi kár érte.

Ennek lényege, hogy egyes bennfentes, a személyes érdeküket szem előtt tartó „menedzser közreműködők” a közelmúltban úgy alakították ezt a kapcsolatot, hogy Budapest ötödik kerülete, a Belváros-Lipótváros egy cégen keresztül az elkövetkezendő évtizedekben egyedül, a terület-tulajdonos gyergyószentmiklósi önkormányzati testület nélkül dönthet a Gyilkos-tó környékének kihasználásáról. A már csak hab a tortán, hogy a kilencvenes években közösen létrehozott cégből a helyiek kiszorulnak.

A budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság, a korábbi évek gyakorlatához híven az idén is pályázatot hirdetett, mellyel a Kárpát-medencében a közösségi és gazdasági testvértelepülési programok és együttműködések támogatását kívánja szolgálni. Az MTI által közzétett felhívás szerint a pályázat célja „a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal fennálló sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítésének támogatása a testvértelepülési együttműködések erősítése útján.”

Az államtitkárság közleményéből kiderül: a Bethlen Gábor Alap révén lebonyolításra kerülő pályázaton magyarországi települési vagy vármegyei önkormányzatok vehetnek részt olyan programok és rendezvények megvalósítására, amelyet Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Horvátország, Szlovénia vagy Ausztria egy vagy több települési önkormányzatával, illetve településével közösen kívánnak valóra váltani.

A felhívás két alprogramra oszlik: az első a közösségi kapcsolatok, míg a második a gazdasági kapcsolatok kialakítását, fenntartását és fejlesztését célzó programok és együttműködések megvalósítására irányul.

Az idei felhívás teljes támogatási keretösszege 500 millió forint. Az igényelhető támogatás alprogramonként 500 ezer és egymillió forint közötti összeg, amely vissza nem térítendő juttatás.

A pályázati felhívás tételesen tartalmazza azt is, mire nem lehet fordítani az elnyert összegeket. Nem véletlenül szerepel ezek között az, hogy ingatlanvásárlást vagy beruházást semmilyen formában nem kíván támogatni az államtitkárság. Minden bizonnyal szerepet játszhatott abban, hogy a felhívásban tiltólistára kerültek az említett lehetőségek az, hogy egy, még a ’90-es években, nagy lelkesedéssel és mindenki által akkor bíztatónak és gyümölcsözőnek ítélt testvértelepülési együttműködés az egyik leggazdagabb budapesti kerület és megsegítendő „szegény rokonnak” tekintett Gyergyószentmiklós között, kínosan botrányossá vált. Túl azon, hogy ez a székely város számára a lehető legrosszabb következményekkel járt, hiszen hatalmas kárt okozó vagyonvesztést okozott, a kínos történet óhatatlanul is árnyékot vet az amúgy sok-sok, a mindkét fél számára kölcsönös haszonnal járó többi efféle nemes kezdeményezésekre.

Jó okom van arra, hogy a múlt héthez hasonlóan ezúttal ismét a Szabad Európa és annak Erdélyben járt munkatársa, Kerényi György friss publikációjára hívjam fel a figyelmet. Ugyanis a hírportálon néhány nappal ezelőtt, Hogyan lett a belvárosi önkormányzaté az erdélyi Gyilkos-tó körüli terület hasznosításának joga? címmel megjelentett oknyomozó riport éppen ezt a botrányos históriát igyekezett a lehető legtöbb nézőszögből megvilágítani, oly módon, hogy annak olvasói számára hordoz tanulságokat. Nem is akármilyeneket…

Közismert, hogy a Gyergyószentmiklós és a budapesti ötödik kerület közötti együttműködés elmúlt negyedszázada kudarcos volt, a belőle keletkezett bonyodalmaknak köszönhetően már egy polgármester is megbukott, sőt többéves felfüggesztett börtönbüntetést is kapott értük. Az is köztudott, hogy az ügy ma sem jutott nyugvópontra, a feszültségek, az indulatok pedig egyre sokasodnak. Maga a különös história nem ismeretlen az olvasóink számára sem, hiszen a maszol több ízben is cikkezett róla (lásd például itt,itt, itt és itt).

Amiért most a Szabad Európa öt nappal ezelőtt napvilágot látott terjedelmes, ennek az „állatorvosi lónak” megannyi részletét feltérképező publikációjára esett a választásom, az egy új és váratlan fordulat volt: a közelmúltban verdikt született a címben visszaköszönő elkeserítő valóságról. Nevezetesen „kőbe vésetett”, hogy hiába van Gyergyószentmiklós tulajdonában Erdély egyik legfőbb turisztikai látványossága, a Gyilkos-tó és környéke, sorsának alakításába a város nem szólhat bele sem most, sem pedig a jövőben. Ugyanis annak hasznosításról egy cég révén Budapest ötödik kerülete dönthet, amit az tett lehetővé, hogy május 19-én eldőlt: a gyergyóiak többségének vagyonvédő kérése süket fülekre talált és ezután a Belváros-Lipótváros, a Monturist Kft. vállalkozás révén bármit megtehet, ami saját érdekeivel és szándékaival egybecseng.

Ezzel a friss fejleménnyel indítja a riport-összeállítását Kerényi, idézem is alább az indító sorait:

„Két testvér között jött létre a gazdasági társulás: a kis testvér Gyergyószentmiklós, a nagy testvér az V. kerület. Nem a haszonszerzés volt a fő cél, hanem az, hogy a kis testvér forráshiánya miatt belép egy nagy testvér, és segít abban, hogy Székelyföld és Erdély egyik legmeghatározóbb turisztikai látványosságát olyan szintre tudják hozni, ami méltó a híréhez” – idézi fel a város korábbi polgármestere, Nagy Zoltán a még bőven az ő ideje előtt, 1996-ban létrehozott közös cég, a Monturist Kft. alapítását.

A szintre hozás nem sikerült, az erdélyi utazások egyik legismertebb célpontja lerobbantan, poros területeken összevissza álló árusítóbódékkal fogadja a folyamatosan érkező látogatókat.

Gyergyószentmiklós 17 városi képviselőjéből 14 tanácsos van amellett, hogy a tó körüli területek kerüljenek vissza Gyergyószentmiklós város közvagyonába a Monturisttól, és hasznosítsa a város.

Ehelyett a kft. május 19-i taggyűlésén az a döntés született – az egyik tulajdonos, a gyergyói közgyűlés előzetes kérése és távolmaradása dacára –, hogy a Belváros részesedése nyolcvan százalék fölé kerül, és azt a passzust is törlik az alapító okiratból, hogy a három tulajdonos abszolút többsége, tehát kettő konszenzusa kell egy döntéshez. Mostantól (pontosabban, ha a cégbíróság is bejegyzi a változást) csak a részesedés aránya alapján döntenek: vagyis 81 százalékával a Belváros önmagában.”

Az egykori városatya mellett a riporter megszólaltatja többször is Bajkó László gyergyói képviselőt, aki jó ismerője az eddig történteknek és még a mindent eldöntő május 19-i fordulat előtt, egy nyilatkozatában így gyújtott lármafát: „Kivéreztetheti Gyergyószentmiklóst a Monturist a Gyilkos-tó-projektben.”

Ezúttal ő előbb csak tömören tényállást ismertet („Van egy nagyon értékes terület, amelynek egy olyan önkormányzat lenne a haszonélvezője, vagyonkezelője, amelynek semmi köze Gyergyóhoz”), de a későbbikben már indulatosan kifakad:

„De akkor most mi van? A budapesti önkormányzat ki akarja zsákmányolni ezt a pici székely várost? Amikor ezelőtt 23 évvel létrehoztunk egy kft.-t, az arról szólt, hogy a Gyilkos-tavat és a Székelyföldet fejlesszük közösen a magyar önkormányzattal. Az lett a hozadéka, hogy a saját területünk utáni elkövetkezendő húszéves hasznot is lenyúlják az állampolgároktól, és elviszik? A város költségvetése a béka segge alatt van: nincs pénz, nincs ipar, nincs turizmus kellő módon. Ez annak is betudható, hogy Budapest V. kerületi önkormányzata aludt e cég többségi tulajdonosaként 23 évet. Persze Gyergyónak is van felelőssége. De miből kell nektek a pénz? Mit akartok ezektől a székely emberektől? Lehúzni a bőrt? Ez az a magyar–magyar szeretet? Ez az a nagy, híres testvérek vagyunk?”

Minden bajnak az volt a forrása, – mutat rá a riporter – hogy a ’90-es évek közepén abban a reményben „hogy a gazdag rokon szerez majd pénzt az akkor még teljesen reménytelen gazdasági helyzetű Románia székelyföldi ékességének turisztikai fejlesztésére” létre is jött egy közös cég a Monturist, melyben akkor a budapesti kerület néhány millió forinttal 51 százalékos többséget szerzett. Egyúttal a gyergyóiak akkor ígéretet is kaptak arra, hogy a Belváros minden itteni kérésbe bele fog egyezni. Ez így is volt a közelmúltig, és persze az is igaz, „közben a gyergyói kérések is változtak, ahogy cserélődtek a képviselők és a polgármesterek, akik új és új ügyvezetőket neveztek ki a közös cég élére.”

Nem belemenve a Kerényi által aprólékosan részletezett közös cég szövevényes és lehangoló „fejlődéstörténetébe”, amiben a permanens érdekütközéseknek és személyi konfliktusoknak jutott a főszerep, egy kulcsfontosságú, üzenetértékű következtetés viszont ebből leszűrhető: a Monturist mindvégig haszon nélkül működött. Miközben Bajkó szerint „a székely város és az V. kerület békességben, normálisan vezette a Monturistot – úgy, hogy nem vezették”, az ügyvezetők pedig nagyjából azt csinálták, amit akartak, – a kárvallott a Gyilkos-tó és környéke lett, ahol megállt az idő. Történt ez annak ellenére, hogy „a Gyilkos-tó Székelyföld egyik leglátogatottabb üdülőtelepe. – nyomatékosítja riporterünk: Összehasonlítva Tusnáddal, Szovátával, Parajddal, amelyeket uniós pénzből látványosan fejlesztettek, itt semmi nem történt néhány engedéllyel vagy anélkül felhúzott fabódé kivételével.”

„Több millió eurós fejlesztésekre lenne lehetőség most is és lett volna korábban is, de mivel a területek be vannak apportálva egy gazdasági társaságba, nem lehet ide fejlesztési forrást hozni.” – mondja el a már megszólaltatott korábbi polgármester. Nagy Zoltán azt is hozzáteszi: „A Belvárossal közös volt a vélemény, hogy ez nem egy gyümölcsöző kapcsolat. 2015-ben kivonultak a kommandósok is, az akkori polgármestert és mindent elvittek, és idén is kint voltak. Állandó feszültségforrás volt, ami nem materializálódott semmilyen eredményben. Ezért Szentgyörgyvölgyi Péterrel (Belváros-Lipótváros polgármestere – K. Gy.) megállapodtunk, hogy nem kívánjuk tovább ezt a feszült kapcsolatot a testvéri kapcsolat rovására vinni, és felszámoljuk a céget.” Erről három éve „taggyűlési határozat is született, – mondja el – mert semmi értelmét nem láttam, most sem látom, hogy azért tartsunk fenn egy gazdasági társaságot, hogy két-három ember abból fizetést kapjon, és havonta kiállítson harminc-negyven számlát”.

Viszont a teljesen fölösleges cég felszámolásáról szóló határozatot nem volt idő életbe léptetni. Ami ezután következett, az már nem volt más, mint kutyakomédia – derül ki a folytatásból:  „A mostani polgármesternek egyik első intézkedése volt, hogy megszüntesse a határozatot. Akkor ehhez még megvolt a többsége is, így a képviselők – furcsa módon köztük többen olyanok, akik pár hónapja még a cég felszámolására szavaztak – most beálltak Csergő Tibor mögé. Azóta megint máshogy látják, ahogy a polgármester mögül kiment a közgyűlés többsége.”

Természetesen a riport készítője megkereste a város jelenlegi polgármesterét is az ügyben. Csergő Tibor úgy látja: „most csak annyi történik, hogy nem a kisebbségi részvényes mondja meg, mi történjen a cégben, hanem a többség.” Szerinte most már egyértelművé vált, hogy a Monturist működőképes cég, „csak oda kell figyelni.” A gondokat alapvetően az okozta, hogy „az önkormányzati testület nem végzett el bizonyos feladatokat, amelyekkel meg volt bízva, nem ellenőrizte a céget, nem csinálta meg a kötelező jogi munkát, így az új tulajdoni arányok átvezetését sem. „Kérdezze meg az önkormányzatot, hogy mit csinált az utóbbi húsz évben – mondja, majd ekképpen érvel: Az én célom az, hogy mindent letisztázzunk, mindent a helyére rakjunk és mindent annak a formájában kezeljük, ahogy törvényes. Rendbe tettük a cég papírjait. Engem a számvevőszék szólított fel arra, hogy a vagyonkezelési dolgokat el kell varrni, mert nem voltak elvarrva azóta.”

Egyrészt állítja, hogy az őt bíráló Bajkóék lényeges információkat nem osztottak meg a budapesti partnerekkel, aminek utána is járt Kerényi a magyar fővárosban és ez az állítása igaznak is bizonyult. Másrészt pedig arról számol be, hogy lát esélyt a gyökeres változtatásra és e téren már meg is tette a legszükségesebbeket: „Abban maradtunk Szentgyörgyvölgyi úrral, letisztázzuk a cégnél, hogy mi törvényes. Ha ez a cég működik, továbbra is támogatjuk a működését. Nekünk, vagyonkezelőknek, polgármestereknek ez a kötelességünk.” Miközben tagadja a vádat, hogy a cég ügyvezetője a komája lenne, meggyőződése, hogy az ő mandátuma alatt kinevezett ügyvezető valóban teljeskörűen rendet rak majd a jövőben.

Annak bemutatására, hogy ki mindenkinek lehetnek esetleg hátsó szándékai a helyi tanácsosok többségének akaratával szembemenő május 19-i, a budapesti kerület számára 81 %-os többséget biztosító ominózus taggyűlési határozatnak köszönhetően, külön fejezetet szán az oknyomozó újságíró. A szóba jöhető lehetséges szereplők bemutatására a terjedelmi korlátok miatt nem vállalkozhatom, viszont egy ide kattintással az olvasó számára megismerhető lehet ez a kör.

Ehelyett inkább olyan kulcsszereplőknek a riporter számára adott mondanivalóját idézném, melyből az olvasó számára könnyen levonható e kusza történet konzekvenciája.

Nagy Zoltán korábbi polgármester szerint 2020-ban, amikor döntöttek, hogy a Monturistot felszámolják egy kivételes pillanat volt, ami a kedvező esélyek lehetőségét kínálta fel:

„A 2021–27-es uniós fejlesztési ciklus előtt álltunk: jönnek a fejlesztési pénzek, mindent rakjunk a helyére. Az V. kerületi polgármester teljesen jogosan mondta, hogy ha ők ebből ki is szállnak – és ki akartak szállni –, akkor ő el kell számoljon a közössége felé, és amit a városa befektetett, azt vissza is kell kapja. Jogos elvárás, szerintem ez most is járható út tudna lenni. Ezért léptük meg, hogy ha már lekéstük a 2013–20-as ciklust, akkor az újat ne késsük le. Az, hogy ez az állapot ott kint, sem Gyergyószentmiklósnak, sem Székelyföldnek nem jó. De mivel benne van az V. kerület, neki sem. A nemzetegyesítési elképzelésbe, a határon átnyúló támogatásba, ami most materializálódik Székelyföld minden pontján, ez egyáltalán nem illik bele.”

Viszont utóda, Csergő Tibor egészen más álláspontot képvisel: „Ahogy idáig is volt, az V. kerület mindig számításba veszi a gyergyószentmiklósi érdekeket és a gyergyószentmiklósiak akaratát. Idáig mindig a város vezette ezt a céget, most egy kicsit átkerül az V. kerülethez, hogy ők vezessék, és megmutassák, hogy képes-e a cég működni, képes-e ezen a területen fejlesztéseket eszközölni. Az biztos, hogy amíg én polgármester vagyok, soha nem fogjuk eladni ezt a területet.”

Csakhogy Kerényinek van egy lipótvárosi jól értesült forrása is, aki egészen mást gyanít: „Itt is ingatlanszerzés lesz a dologból. Az aljegyző már be is dobta, hogy lehet, hogy majd el kell adnunk a tulajdonrészt.”

Végül, de nem utolsósorban, bár a tisztánlátást nem segíti, de a sejtéseket akár meg is erősíthet a cikk zárómondata: „Írásban elküldtük kérdéseinket Belváros-Lipótváros önkormányzatának is, cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.”