Hat hónap, két apáczais csapat, egy különdíj – ilyen volt a nemzetközi műholdépítő verseny
A CanSat nemzetközi verseny különdíjasa lett a kolozsvári Csipesz csapat, akik sikeresen fellőtték az általuk készített mini műholdat, és be is mutatták eredményeiket a zsűrinek. Felkészítő tanárukat, Vörös Alpár iskolaigazgatót kérdeztük.
Fél év alatt több mint 1000 óra intenzív munkát fektetett bele két kolozsvári, apáczais csapat abba, hogy elkészítsék saját műholdszimulációjukat. Amint interjúnkban a versenyzők elárulták, folytonos tanulásra, rengeteg tesztelésre volt szükség ahhoz, hogy elmeneteljenek a CanSat nemzetközi verseny döntőjéig, és bebizonyítsák: az általuk összerakott rendszerek igenis működőképesek.
A Csipesz csapat (Barna Norbert, Gál Janka, Kiss Sámuel Bence, Kozma Júlia, Lukács Mátyás és Mártonffy Milán) különdíjban részesült, a zsűri nekik adta át a Tudományos ismeretterjesztés különdíjat. A 330 nevű csapat (Kovács Zsolt, Domokos Márk, Horváth Fülöp, Killyéni Ágnes és Soós Ádám) pedig tartalékcsapatként vett részt a döntőben.
Felkészítő tanáruk, egyben iskolájuk igazgatója, Vörös Alpár a Maszol megkeresésére elmondta, hogy számára is izgalmas kihívás volt ez a projekt, hiszen számos olyan feladatban kellett segítsen a diákoknak, amelyben neki sincs személyes tapasztalata. Fizika tanárként útmutatást adott többek között az ejtőernyők tervezésében, szenzorok kiválasztásában, és abban is, hogyan kell tálalni a zsűrinek az eredményeket.
„Rendkívül büszke vagyok diákjaimra, kilenc-tizenegyedikesekként olyan közös produktumot hoztak össze, amit még egyetemista korukban is nagyon kevesen tudnak megvalósítani. Helyt álltak egy nagyon igényes mezőnyben, ahol 84 csapat vett részt, közülük nagyon sokan Magyarország, illetve a Vajdaság és Erdély legjobban rangsorolt gimáziumaiból. Mi sem jellemzi jobban ezen fiatalokat, hogy alig jöttünk haza a döntőről, a megszokott hétfői találkozásainkra ők hívtak engem, hogy szeretnék megbeszélni a további terveiket: a zsűri felajnlása ugyanis, hogy a jelenlegi, vagy fejlesztett rendszert magaslégköri balonnal 30 km magasságba emeljenek fel és ott végezhessenek méréseket a légkör felső határa fölött” – mondta Vörös Alpár.
Bevallása szerint a diákok sikerét hallván egyre többen szeretnének bekerülni a jövő évi CanSat csapatokba, sőt egyre többen szeretnének az Apáczai líceumba felvételizni, matematika-informatika osztályba.
„Az pedig nagy öröm, hogy egyre több olyan fiatal van, aki vállal egy ilyen hosszú távú, időigényes kitartó munkát, hiszen tudásban gyarapodnak, tudják ezáltal lesznek jobb szakemberek: mérnökök, fizikusok vagy orvosok. Ezek mind olyan szakmák, ahol a siker nem érhető el könnyen, de az igazán jó szakembereket értékelik és megtérül a befektett munka, idő, energia” – zárta gondolatait a felkészítő tanár, iskolaigazgató.
CSAK SAJÁT