Ez okozta a csütörtöki halálos balesetet Nagyváradon

Egy három éves és kilenc hónapos kislány vesztette életét a csütörtöki nagyváradi balesetben, ő abban az autóban ült, melynek vezetője, egy 30 éves nagyürögdi (Nojorid) nő a Bihar Megyei Rendőrség közleménye szerint a balesetet okozta.

Mint arról beszámoltunk, egy mikrobusz és személyautó ütközött össze frontálisan csütörtökön kora délután a 79-es főúton, a Nagyváradról Arad felé vezető úton a bihari megyeszékhely bejáratánál. A balesetben a gyermek a helyszínen életét vesztette. Amikor a mentők a helyszínre érkeztek, a gyermek még az összeroncsolódott személyautóban volt beszorulva, de légzése és szíve már leállt, mire a segítség megérkezett. A járműből kiszabadították ugyan, de újraéleszteni már nem tudták a kislányt.

Fotók: Körösvidéki Katasztrófavédelmi Felügyelőség

A rendőrség közlése szerint a balesetet okozó nő Nagyürögd felé tartott autójával, mikor egy enyhe jobb kanyarban a túl nagy sebesség miatt elvesztette az uralmát járműve felett. Az autó nekiütközött egy Nagyvárad felé szabályosan haladó mikrobusznak, amit egy 36 éves tenkei férfi vezetett.

A nyomozást a szakhatóságok folytatják. Az autót vezető nőt kórházban ápolják, súlyos sérüléseket szenvedett. Szintén kórházba került, bár könnyebb sérülésekkel, egy 43 éves tenkei férfi, ő a mikrobusz utasa volt. A két járműben összesen hatan utaztak, hárman visszautasították a kórházba szállítást.

Kapcsolódók

Kimaradt?