Bedrogozva ütött el négy embert a járdán egy váradi sofőr

A balesetet okozó 27 sofőr egy másik férfival összeszólalkozott az egyik váradi utcában hétfőn kora délután, majd nagy lendülettel a járdán megfordult személygépkocsijával és elsodort négy személyt: két felnőttet és két gyermeket. A sofőr ezután segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A sérültek közül hármat, egy 35 és egy 28 éves férfit, valamint egy 15 éves kiskorút kórházba szállítottak, egy tizenhárom éves gyermek azonban karcolásokkal megúszta az esetet, őt a helyszínen ellátták – közölte a Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A balesetet okozó sofőrt keresni kezdték, azonban kis idő múlva személyesen jelentkezett a rendőrségen. A gyorsteszt kimutatta, hogy a férfi tudatmódosító szer hatása alatt áll. Vért vettek tőle, hogy pontosan megállapítsák, mit és mennyit fogyasztott.

Az ügyben bűnvádi nyomozást indított a rendőrség a sofőr ellen.

(Címlapképi illusztráció forrása: Politia Romana)

Kimaradt?