Előzetesbe kerültek a Pantelimon kórház őrizetbe vett orvosai
Vizsgálati fogságba került a bukaresti Pantelimon kórház szerdán őrizetbe vett két orvosa. A harminc napra szóló előzetes letartóztatásukat csütörtökön hagyta jóvá alapfokon a fővárosi törvényszék, az ügyészség kérésére.
Az Agerpres beszámolója alapján az aneszteziológus és az intenzív terápiás szakorvos ellen minősített emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. M. M. A. ellen emberölési kísérlet, illetve minősített emberölés, P. M. ellen minősített emberölés gyanújával vizsgálódnak. Mindkét orvosnőt azzal gyanúsítják, hogy a noradrenalin dózisának drasztikus csökkentésével előidézték az intenzív osztályon fekvő egyik beteg halálát.
A hírügynökség a hatóságok tájékoztatása alapján emlékeztetett arra, hogy az ügyészek szerint a két gyanúsított, miután úgy ítélték meg, hogy már nem célszerű életben tartani egyes intenzív terápiás ellátásra szoruló betegeket, hirtelen csökkentették a vérnyomás szinten tartására használt gyógyszer adagolását, ami szív- és légzésleálláshoz vezetett.
Mint kiemelték: ez év március 26-án 16:45-kor a gyanúsítottak 15 ml/h-ról 1ml/h-ra csökkentették az 54 éves, súlyos állapotban levő, hemodinamikailag instabil, 49/29 mm/Hg vérnyomású betegnek beadott a noradrenalin szintjét. A beteg akkor nem halt meg, mert egy asszisztensnő közbelépett, és perfúzión keresztül pótolta a noradrenalint. Később, április 4-én 13:17 órakor viszont ismét csökkentették ugyanazon beteg noradrenalindózisát 20 ml/h-ról 1 ml/h-ra. Ötvennyolc perccel később a páciensnek leállt a légzése és a szíve, és 15 órakor megállapították a halál beálltát.
Ugyanabban az ügyben eljárás indult C. M. asszisztensnő ellen is hamis tanúzás folytatólagosan elkövetett bűntette miatt, és szintén csütörtökön hatósági felügyelet alá helyezték. Az ügyészek szerint az asszisztensnőt háromszor is kihallgatták, és mindháromszor hamisan nyilatkozott, illetve elhallgatott az üggyel kapcsolatban birtokában levő információkat.
Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben a vádak bebizonyosodnak, minden bűnösnek börtönbe kell mennie, és ha az ügyészi vádirat bármilyen hibát feltár az adminisztratív és orvosi ellenőrzésben, nem fog habozni lemondásokat követelni „a minisztériumtól kezdve a kórházon át az Orvosi Kamaráig”.
Az ügyben megszólalt Wargha Enayati doktor is. A fővárosban magánklinikát működtető, közismert orvos közösségi oldalán szolidaritást vállalt a letartóztatott orvosokkal, mert ő odaadó és abszolút profiknak ismerte meg őket. Szerinte a törvényi hiányosságok miatt gyanúsítják őket malpraxissal, ezért sürgős jogi szabályozást szorgalmaz úgy a betegek, mint az orvosok védelme érdekében.
CSAK SAJÁT