Craiovai késelős gyilkos: „a lányt sajnálom, a fiút nem annyira”

A 17 éves tinédzser, aki a craiovai botanikus kertben kedden halálra késelt egy 14 éves lányt és súlyosan megsebesített egy 20 éves fiatalembert, ügyvédje szerint nem ismerte a két áldozatot – írja a Craiova News-ra hivatkozva a Hotnews. A konfliktus állítólag onnan indult, hogy a jelenleg kórházban ápolt 20 éves fiatalember bántalmazta az elkövetőt, amikor az a botanikus kertben odalépett hozzájuk.

Gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték azt a 17 éves fiút, aki a nyomozóknak elmondta, hogy a Dolj megyei Calopăr városból származik, onnan utazott Craiovára, és a Botanikus kertbe ment sétálni – számolt be Florin Ciocoiu, a fiatalkorú elkövető védőügyvédje.

A fiú azt állította, hogy összetűzésbe keveredett a 20 éves fiatalemberrel, amikor a 14 éves lányt bámulni kezdte. „A fiatalember azt mondta neki, hogy ezt nem teheti, miért nézi a lányt, majd kétszer megütötte, állon és gyomron vágta”– mondta el az ügyvéd. „Erre őt elöntötte a düh, kinyitotta a hátizsákját, kivette a kesztyűjét és egy vadászkést, a fiatalember után ment, aki látva ezt, elfutott. Utána ment, leütötte, megszúrta, majd a lány után ment, mert félt, hogy a lány elmondja, amit látott, ez volt a gyilkosság oka” – mondta az ügyvéd.

Illusztráció forrása: Pixabay

A támadás után a 17 éves fiú maszkot vett fel és kirohant a botanikus kertből. Védője szerint ragaszkodik ahhoz, hogy nem ismerte a megtámadott fiatalokat, és hogy dühből követte el a támadást. A nyomozók megtalálták a kesztyűt, a maszkot és egy 19 centiméteres pengéjű vadászkést az elkövető hátizsákjában.

Az ügyészek kérdésére, hogy megbánta-e tettét, a tinédzser azt mondta, hogy csak a lány megölését bánja, a fiatalembert, aki most élet és halál között fekszik a kórházban, nem sajnálja, ugyanakkor elismerte, hogy más megoldást is találhatott volna a konfliktus rendezésére.

Ügyvédje szerint még korai lenne megítélni, hogy milyen büntetést kap a 17 éves diák, de szerinte 3 és 10 év közötti időtartamra kerülhet rács mögé, tekintettel többek között arra, hogy kiskorú, és beismerte a bűncselekményt.

A 17 éves támadó a Dolj megyei rendőrség egyik munkatársának a fia, és a Tudor Vladimirescu Katonai Kollégium 11. osztályos tanulója. A gimnázium vezetősége szerit nincs komoly fegyelmi előélete.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?